Késnek a légiósok

2003.08.05. 22:19
Címkék
Megkezdte a felkészülést a következő évadra a DKSK élvonalbeli női kosárlabdacsapata.
A játékosokat Kozma István, a Diósgyőri Kosárlabdáért Közhasznú Szervezet elnöke és Honos Péter, a DKSK Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte, és vázolta a tulajdonosok elvárásait. A kerettagok közül az első foglalkozáson nyolcan – Bellovai Zsuzsa, Brosovszky Mónika, Bukovszki Mónika, Csávás Andrea, Fodor Csilla, Brankica Hadzsovics, Konz Judit és az ifjúsági csapatból felkerült Demeter Anita – jelentek meg. A diósgyőriek három játékosa csak később kapcsolódik a szakmai munkába. Eördögh Edit a magyar válogatott keret tagjaként Mátraházán hangol a szeptemberi Európa-bajnokságra, így – a piros-fehérek újonnan igazolt amerikai centeréhez, Chana Perryhez hasonlóan – csak október elejétől vesz részt a miskolci tréningeken. A napokban igazolt litván magasbedobó, Agne Ambromaité augusztus 15-én érkezik meg, és másnap kapcsolódik az erőgyűjtésbe. A piros-fehérek a miskolci sportcsarnokban Milen Vukicsevics edző irányításával napi két edzéssel készülnek az októberben kezdődő pontvadászatra – jelentette tudósítónk, Kolodzey Tamás.
Legfrissebb hírek

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
2 perce

Az első negyedórában nincs gól a Nyíregyháza–ETO-n

Labdarúgó NB I
4 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája