Csúszhat az átadás Szombathelyen

2003.09.04. 11:29
Címkék
A Falco egyik ásza: Kálmán László
A Falco egyik ásza: Kálmán László
A Falco egyik ásza: Kálmán László
A Falco egyik ásza: Kálmán László
A Falco egyik ásza: Kálmán László
A Falco egyik ásza: Kálmán László
Mint ahogyan arról Alapkőletétel Szombathelyen című cikkünkben már beszámoltunk, csütörtökön kerül sor Szombathelyen az új, 3500 fő befogadására alkalmas, többfunkciós sportcsarnok alapkövének ünnepélyes letételére. Az előzetes tervek szerint jövő év augusztus 20-án avatták volna fel a létesítményt, és így a Falco KC kosárlabdacsapata már az új otthonában kezdhette volna meg a 2004–2005-ös bajnoki idényt. Ebben bízva a sárga-fekete klub vezetősége már bérletvásárlási akciót is indított. Az elképzelések szerint, aki az idén megvásárolja állandó belépőjét, az jövő ősszel húsz százalék kedvezményt kapna, természetesen már az új csarnokba. Nos, nagyon úgy néz ki, hogy túl optimisták voltak a vasi egylet elöljárói, mivel legfrissebb információink szerint az alapkőletétel utáni első kapavágásra csak decemberben kerül sor, s így az átadás optimális esetben csak 2005. június 30-a környékére várható. Ezek szerint lehet, hogy még két bajnoki évadot kell lehúzniuk Kálmánéknak a régi otthonukban, azaz a csupán 1200 fő befogadására alkalmas Sugár úti épületben.
Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
27 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
35 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
45 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája