Litvánia veretlenül nyerte meg a kontinensversenyt

2003.09.14. 22:53
Címkék
A fináléban is ragaszkodott kitűnő szokásához a litván férfiválogatott, amennyiben: a sikeréhez elsőrangú játék is párosult. A svédországi kontinensbajnokság zárónapján Spanyolország igyekezett útját állni a balti rohamoknak, ám ez csak az első negyedben sikerült.
Ekkor még együtt araszolgattak előre a felek, ám a folytatásban robbantott Litvánia, s elsősorban a két triplát vágó Siskauskas és Songaila kosaraira alapozva meglépett.A szünetbéli kilenc pont még nem tűnt ledolgozhatatlannak, ám a spanyolok továbbra sem találták a ritmust (a korábban ragyogó dolgokat bemutató Navarro például alig-alig tudott megvillanni), a rivális pedig még fokozni is képes volt a tempót. Így fordulhatott elő, hogy az eddig ugyancsak sziporkázó Spanyolország egyre nagyobb zakót kapott, a záró szakasz felénél már több mint húsz ponttal tartottak előbbre a zöld-fehérek. A végén ugyan felzárkóztak valamelyest az ibériaiak, ám a litván örömjáték nem maradt el, mi pedig regisztrálhattuk, hogy Stombergas, Macijauskas és a többiek bezsebelték hazájuk harmadik Eb-aranyát. 1937 és 1939 után ért fel újra a csúcsra a válogatott.Legalább ilyen fontos meccset vívott egymással Olaszország és Franciaország. A bronzcsata győztese az athéni olimpián érezheti magát, s az itáliaiak ennek megfelelően vetették magukat a küzdelembe. Galandáék zónája sehogy sem ízlett az eddig veretlen galloknak, akik hiába javultak fel a harmadik, illetve a negyedik felvonásban, képtelenek voltak ledolgozni a hátrányukat. A meccs slusszpoénja az NBA-győztes Parkeré lehetett volna, ám a Sacramento ifjú kisembere nyolc másodperccel a találkozó lefújása előtt elhibázta 22. (!) mezőnydobását. Mindez végérvényessé teszi, hogy a két svédországi finalista mellett a világbajnok szerbek, a rendező görögök, no és Olaszország képviselheti az öreg kontinenst a 2004-es nyári játékokon. 33. férfi Eb, Svédország
Az 5–8. helyért (szombati mérkőzés): Szerbia-Montenegró–Oroszország 86–77 (29–18, 19–22, 19–18, 19–19). Ld: Gurovics (24/15), Vukcsevics (16/9), Drobnjak (14/3), Koturovics (11), ill. Monia (14/6), Z. Pasutyin (13/6), Szamojlenko (10). A 7. helyért: Izrael–Oroszország 89–82 (16–18, 20–18, 22–21, 31–25). Ld: Tapiro (26/6), Green (21), Burstein (19), Shelef (10/3), ill. Monia (26/21), Hrjapa (17/6), Kirilenko (11). Az 5. helyért: Görögország–Szerbia-Montenegró 72–64 (21–13, 16–12, 20–15, 15–24). Ld: Hacivrettasz (21/12), Cakalidisz (16), Dikudisz (15), ill. Gurovics (15/9), Koturovics (10). A 3. helyért: Olaszország–Franciaország 69–67 (24–13, 15–14, 14–20, 16–20). Ld: Marconato (16), Galanda (15/3), Basile (11), ill. Parker (24/3)
Döntő: Litvánia–Spanyolország 93–84 (20–19, 20–12, 22–17, 31–36)
A végeredmény. Európa-bajnok: Litvánia (Giedrius Gustas, Sarunas Jasikevicius, Krystof Lavrinovic, Arvydas Macijauskas, Virginijus Praskevicius, Dainius Salenga, Ramunas Siskauskas, Donatas Slanina, Darius Songaila, Saulius Stombergas, Eurelijus Zukauskas, Mindaugas Zukauskas, szövetségi kapitány: Antanas Sireika), 2. Spanyolország (A. Bueno, J. M. Calderon, R. De La Fuente, J. Garbajosa, P. Gasol, R. Grimau, A. Herreros, C. Jimenez, C. Marco, J. C. Navarro, A. Reyes, F. Reyes, szövetségi kapitány: Moncho López), 3. Olaszország (G. Basile, M. Bulleri, A. Cittadini, R. Chiacig, A. De Pol, G. Galanda, D. Lamma, D. Marconato, M. Mian, N. Radulovic, A. Righetti, M. Soragna, szövetségi kapitány: Carlo Recalcati), 4. Franciaország, 5. Görörország, 6. Szerbia-Montenegró, 7. Izrael, 8. Oroszország, 9–16. Horvátország, Törökország, Szlovénia, Németország, Lettország, Ukrajna, Bosznia-Hercegovina, Svédország
Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában

Egyéb egyéni
1 perce

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
4 perce

Fejes Dániel: El tudom hinni, hogy jó, amit csinálok

Kajak-kenu
13 perce

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Egyéb egyéni
45 perce

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten

Egyéb egyéni
52 perce

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent

Egyéb egyéni
54 perce

A Cincinnati óvatosan megkezdte a Neymar-hadműveletet – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik