Görögsaláta (09. 20.)

2003.09.20. 23:25
Címkék
Az odaadó kismama

A csapatok szálláshelyéül szolgáló komplexumban sétálva feltűnő jelenség a maga 201 centiméteres magasságával Marija Sztyepanova. A korábban Pécsett is megforduló orosz szőkeség azonban nem csak a termetével tűnik ki társai közül: ő a mérkőzések között nem zenét hallgat vagy sziesztázik, hanem féléves gyermekével foglalkozik. Együtt pancsolnak a szálláshelyük melletti medencében, mesét olvas neki, majd délután elindulnak a sportcsarnokba – a mama az orosz válogatott buszával, míg a csöppség a szintén a helyszínen tartózkodó édesapával. Csak remélni tudjuk, hogy a keddi, magyarok elleni összecsapás után a centernek a családja körében kell majd vigaszt találnia…

Éjszakai fürdés kettesben

A magyar női kosárlabda-válogatottal hosszú évek óta együtt dolgozó dr. Hepp Ferenc nagyon megbízik Rátgéber Lászlóban. Ez persze – mivel közös célért dolgoznak – nem is lehet másként, ha a szakmai kérdésekről van szó, azonban az együtt töltött esztendők során a magánéletben is barátokká váltak. A bensőséges hangulatnak megfelelően az egyik amaliadai vacsora után a szakmai stáb még beszélgetett kicsit a teraszon, és csak ezután indult aludni. Az utat egy úszómedencén átívelő fahídon kellett megtenni, amikor barátsága jeléül a kapitány átölelte az orvost. A következő pillanatban pedig már lökte is a vízbe, de a doki nem hagyta magát, belekapaszkodott a trénerbe, és így két ruhában fürdőző embert láthattak az ablakból az éjszakába bámulók.
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
21 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
28 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
28 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
55 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája