Görögsaláta (09.21.)

2003.09.21. 22:13
Címkék
Csak az ital változott…

Már az előző Európa-bajnokságon is tiszteletét tette egy lelkes kis szurkolói csoport a csehországi Trutnovból, és akkor is írtunk arról, mennyire jót tett a hangulatnak a fanatikus drukkerek szinte szünet nélküli dobolása és biztatása. Mivel hazájuk, Csehország a görögországi seregszemlére is kivívta a szereplés jogát, ők Pirgoszba is eljöttek, vállalva a több mint 2000 kilométeres utazást. Most sem tagadták meg önmagukat, zengett tőlük a csarnok a csehek szerbek elleni csoportrangadóján, pedig – megszámoltuk – csak nyolcvanan foglaltak helyet a négyezres létesítmény lelátóján. Egyvalamiben mégis különböztek két évvel korábbi önmaguktól: míg akkor általában részegek, vagy legalábbis spiccesek voltak, most csak ásványvizet kortyolgattak.

Bodnár jól végzi a dolgát

Bodnár Pétert foglalkoztatják, és a jelek arra utalnak, hogy a jobb játékvezetők közé sorolják az illetékesek. Vasárnap ugyanis a szombaton meglepetésre Franciaországot legyőző Szerbia-Montenegró és a veretlenül csoportelső Csehország összecsapását bízták rá, vagyis az A jelű hatos egyik legfontosabb meccsét. Amely összességében meglepően simán alakult, tehát bírói szempontból könnyűnek volt mondható, ezzel együtt elégedetten állapíthattuk meg, a magyar sípmester jól végezte a dolgát. A tiszaújvárosi illetőségű fiatalembernek egyébként ez már a második mérkőzése volt az idei Eb-n, mert a nyitó napon is kapott feladatot: ő fújta a görögök és a csehek találkozóját.

Itt van az ősz, de titkolja

Bár már természetesen itt, az Európa-bajnokság helyszínén is ősz van, az időjárás egyelőre nem akar tudomást venni a szeptember beköszöntéről a Peloponnészoszi-félszigeten. Tombol a kánikula napközben a kontinentális seregszemle színhelyén, igazi strandidő van, ezért aztán különösen örülhetnek a csapatok, hogy egy tengerparti szállodakomplexumban helyezték el őket. A délelőttönként adódó szabadidő eltöltése így senkinek sem okozhat gondot a hullámok között, vagy legalábbis azok szomszédságában. Ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat, élvezni tudjuk a kései nyárt már csak az kellene, hogy sikeresen szerepeljen a magyar válogatott.
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
21 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
28 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
28 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
55 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája