A szerdai ellenfél: Szlovákia

2003.09.23. 23:18
Címkék
Az exsoproniak viszik a hátukon a csapatot

Az Európa-bajnokság előtt úgy kalkuláltunk, Szlovákia az egyik olyan ellenfelünk a csoportban, akit meg lehet verni. Most viszont már ott tartunk, hogy meg kell verni, ha törik, ha szakad, különben matematikai képtelenség a továbbjutásunk a csoportból a legjobb nyolc közé. Peter Kovacík szövetségi kapitány tanítványai viszont kifejezetten jól szerepeltek eddig, tekintélyt parancsolóak az eredményeik, és a játékuk is igen meggyőző volt – a spanyolok elleni meccset leszámítva, ahol a mindeddig egyetlen vereségüket elszenvedték. Ellenben legyőzték már az oroszokat, az ukránokat és a belgákat is, így pedig voltaképpen még a csoport második helyéért is versenyben vannak. Főleg, ha minket is megvernek.
Annak érdekében, hogy ez ne így történjen, elsősorban a korábban GYSEV-es Zirková, Kovácová kettőst kellene semlegesíteni, a két Magyarországon is jól ismert hölgy ugyanis remek formát mutat a kontinensviadalon. Utóbbi a palánk alatti (11.3-es pont- és 7.5-es lepattanóátlag), míg előbbi a mezőnymunkában (15.3 pont és kereken három szerzett labda meccsenként) vállal óriási szerepet, és méltó társuk az eddig nem túlzottan ismert, legutóbb Kassán kosarazó Agnesa Nagyová. Aki Nagy Ágnes néven akár magyar színekben is elérhette volna azt a 47 pontot, amit az Eb-n eddig dobott, így viszont, hogy Szlovákia színeiben kosárlabdázik, nagyon oda kell figyelni rá. És mindeközben olyan remek kosarashölgyek hiányoznak északi szomszédunk válogatottjának soraiból, mint a széthullóban lévő Ruzomberokból jól ismert Bieliková és Cikosová…
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
11 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
18 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
18 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
45 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
55 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája