Popovich a mesterét verte

K. Zs.K. Zs.
2004.03.26. 21:17
Címkék
Mindössze hat kosárra volt képes a Detroit az NBA csütörtöki rangadójának utolsó negyedében, ennek megfelelően nem is győzhette le a San Antoniót.
A bajnok az első félidőben csak keresgélte a detroiti védőjáték ellenszerét, aztán meg is találta – Emanuel Ginóbili például 14 pontot szerzett a nagyszünet után –, ráadásul a hajrában profitálhatott a liga legjobb védőjátékosának, Ben Wallace-nak a kiállításából is (a detroiti csatár heves reklamálásért kapta a két technikait). Több szempontból is pikáns volt az edzők párviadala, hiszen a San Antonió-i Gregg Popovich egyfelől tanítványa volt a detroiti Larry Brownnak, másfelől segítője lesz az olimpiai válogatott mellett is. Kettejük mérlege ugyanakkor Popovichnak kedvez (10–4).A másik két mérkőzésen a Washington véget vetett ötös idegenbeli vereségsorozatának (Larry Hughes 24 pontot szerzett az első félidőben), az Atlanta pedig legyűrte a sérült Baron Davis nélkül igencsak vérszegény New Orleanst (a 31. születésnapját ünneplő Bob Sura 23 ponttal és karriercsúcsot jelentő 15 lepattanóval jelentkezett). ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
8 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
11 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
33 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
36 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
36 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
40 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
54 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
59 perce