Otthon érzik magukat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.04.27. 22:34
Címkék
Igencsak belejöttek az idegenben játszók: a tegnapelőtti négy idegenbeli sikert követően, keddre virradóra sem a hazai együttesek örültek az NBA-ben, ezután a Detroitot és a Sacramentót is csak egy lépés választja el a továbbjutástól.
Az NSO ajánlja:

NBA-beharangozó
Az NSO ajánlja:

NBA-beharangozó
A Pistons már másodszor verte meg látogatóként a Milwaukee-t, amelynek így – klubszinten legalábbis – páratlan bravúrt kellene bemutatnia, tekintve, hogy még egyszer sem tudott nyerni 1–3-ról. "Nem hiszem, hogy tudnánk ennél jobban játszani" – összegzett a végső dudaszó után Larry Brown, az autóvárosiak mestere. Tanítványai 28 pontot szereztek a Bucks 16 labdaeladásából, a mezőnyből pedig minden eddiginél precízebben, 56.9 százalékos pontossággal tüzeltek.

Így örül két sacramentói: Christie (balra) és Bibby a meccs után
Így örül két sacramentói: Christie (balra) és Bibby a meccs után
Így örül két sacramentói: Christie (balra) és Bibby a meccs után
Dallasban idénybeli nézőcsúcsot (20 677) hozott a negyedik Mavs–Kings ütközet, amelynek utolsó pillanataiban a hazaiak irányítója, Steve Nash elhibázott egy tempót.

A LEGJOBBAN VÉDEKEZÔK. A liga főedzői megválasztották az idény legjobban védekező csapatát (NBA All-Defensive Team), amelybe Kobe Bryant (LA Lakers), Bruce Bowen (San Antonio), Ron Artest (Indiana), Kevin Garnett (Minnesota) és Ben Wallace (Detroit) került be. Artest – az idény legjobban védekező játékosa – első alkalommal kapott helyet az álomgárdában, a többiek úgyszólván rutinos csapattagnak számítanak. A második együttes összetétele: Jason Kidd (New Jersey), Doug Christie (Sacramento), Tim Duncan (San Antonio), Andrej Kirilenko (Utah), Theo Ratliff (Portland).

CARROLL: VÉGE. Nem véglegesítették John Carroll szerződését, azaz a jövőben nem a tréner irányítja a rájátszás első körében búcsúzó Boston edzéseit. Carroll január 27-én, Jim O’Brien felmentése után lett ideiglenesen a Celtics szakvezetője, Danny Ainge általános menedzser azonban a nyártól másvalakit szeretne az edzői székben látni. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: Puskás Akadémia–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
28 perce

NB II: Vasas–Kecskemét

Labdarúgó NB II
29 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
33 perce

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
36 perce

Serie A: a Parma a 95. percben szerzett győztes gólt a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
40 perce

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Csupasport
42 perce

Győzelem a dánok ellen, női jégkorong-válogatottunk megnyerte a Wörthi-tó Kupát

Jégkorong
1 órája

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik