Indiszponált pécsiek

2004.05.24. 21:47
Címkék
"A Pécs nem durván, hanem keményen játszik. Amihez próbálnak a csapatok alkalmazkodni, de aki nincs ehhez hozzászokva, annál könnyen átcsap a keménység durvaságba."
– Mi volt a baj? – kérdeztük Károlyi Andreát, a bajnoki címvédő MiZo-Pécsi VSK bedobóját, akinek az idei finálé második mecscsén nagyon nem ment a játék, legalábbis támadásban: mind az öt mezőnydobását és mindkét büntetőjét elhibázta. Kedden viszont javíthat, hiszen máris itt a döntő harmadik felvonása, melyre kedd este kerül sor a Lauber Dezső Sportcsarnokban.
– Hát… Igazából nem is volt annyira kidolgozott helyzetem, de betudható annak is a pontok hiánya, hogy az egész első félidőben nagyon indiszponáltan kosárlabdáztunk.
– Mennyire zavarták a sérülései? Merthogy úgy tudjuk, több probléma is hátráltatja a játékban…
– Fáj mindenem, ez tény, de hát most már az lenne a furcsa, ha nem fájna.
– Felsorolná a jelenlegei bajait?
– Kezdjük a tüdőműtétemmel, amin egy hónapja estem túl, be van gyulladva a sarkam, és be van szakadva a könyökömben egy izom. Körülbelül ennyi.
– Mi az, amin változtatnia kell csapatának ahhoz, hogy ne járjon úgy, mint csütörtökön, Szolnokon?
– Szerintem a legfontosabb az, hogy az első pillanattól kezdve koncentráltan kell játszanunk. Tényleg ezen múlik, mivel egyik játékelemben sem nőtt igazán fölénk az ellenfél.
– Egyetért azzal, hogy a bajnoki döntő második meccse már sokkal inkább durva volt, mint kemény?
– Igen, mindenképpen.
– Mi volt ennek az oka?
– Én azt mondanám, kicsit felfújja a közvélemény ezt a témát, mert én a mai napig állítom, hogy a Pécs nem durván, hanem keményen játszik. Amihez próbálnak a csapatok alkalmazkodni, de aki nincs ehhez hozzászokva, annál könnyen átcsap a keménység durvaságba. Talán a bírók tudnak annyiban segíteni, hogy ez ne fajuljon ennyire el, hogy az első pillanattól kezdve lefújják azokat a szabálytalanságokat, amiket ők annak látnak. Mert ha a játékosok a mérkőzés elejétől ezt látják, akkor azért másképp alakítják a védekezésük stílusát.
– Végezetül: hány meccses lesz a finálé?
– Nekem teljesen mindegy, hány meccses lesz, csak mi nyerjünk!
Tv.: A MiZo-Pécsi VSK–Szolnoki MÁV-Coop SE női bajnoki döntő harmadik mérkőzését az M2 közvetíti.

Szavazás

Ki nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
1 perce

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
7 perce

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
18 perce

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
18 perce

Skribek Alen győztes gólt szerzett a Neftciben – videó

Légiósok
24 perce

Újra teljes a mezőny – Sao Pauló-i Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
29 perce

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
33 perce

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
38 perce