Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya, a Hertha BSC egyik legnagyobb legendája az „A tehetségtől a profi futballig” című, a MOL Arénában megrendezett konferencia egyik meghívott előadója volt, és pályafutása fontos állomásairól, jelenlegi munkájáról, valamint a magyar futball előtt álló kihívásokról is őszintén beszélt.
Dárdai Pál az Újpest FC sportigazgatója, ám szerepét jóval összetettebbnek tartja annál, mint hogy játékosokat igazoljon vagy keretet építsen.
„Németországban azt tanultam, hogy a sportigazgató mindennap ott van, figyeli az edzéseket és tartja a frontot” – fogalmazott. Elmondása szerint tárgyalásai és egyéb kötelezettségei kivételével rendszeresen jelen van az edzéseken, mert csak így kaphat pontos képet a játékosok aktuális állapotáról és a szakmai munka minőségéről.
Bár a vezetőedzői munkához képest több szabadideje maradt, a felelősséget nem érzi kisebbnek. Újpesten ugyanis nem csupán egy eredményes csapat felépítése a cél, hanem egy hosszú távon működő klubfilozófia kialakítása is.
A beszélgetés egyik legemlékezetes pillanata volt, amikor saját szerepétsdxx a „rossz zsaruéhoz” hasonlította. „A játékosoktól nagyobb fegyelmet, magasabb szintű munkamorált és következetesebb hozzáállást várok el. Ez időnként konfliktusokkal jár, ugyanakkor meggyőződésem, hogy fejlődni csak így lehet.” Példaként a téli szünetre kiadott egyéni futóprogramokat említette, amelyek nem minden futballista körében arattak osztatlan sikert.
Hosszú folyamat
A keretépítéssel kapcsolatban Dárdai Pál hangsúlyozta, hogy hosszú távon szeretné növelni a magyar labdarúgók szerepét az Újpestben, ugyanakkor nem tekinti problémának a külföldiek jelenlétét.
„Vannak értékes és fontos külföldi játékosok, akiktől a magyarok is tanulhatnak” – mondta. Véleménye szerint a különböző futballkultúrák találkozása egészséges versenyhelyzetet teremt az öltözőben, ami végső soron a csapat fejlődését szolgálja. A jelentős keretátalakítás azonban időt igényel. „Ha egy klubnál egyszerre tizenhét-húsz játékos cserélődik ki, nem várhatjuk el, hogy minden azonnal tökéletesen működjön” – utalt az Újpest FC elmúlt időszakára.

Nagyobb intenzitás
A konferencia központi témája az utánpótlás-nevelés volt. Az, hogy egy fiatal tehetségből sikeres labdarúgó válik-e, különösen a 11 és 14 éves kor közötti időszakban dől el. „Ebben az életkorban alakulnak ki a szokások, a játékintelligencia és az a képesség, hogy a játékos megfelelően reagáljon a pályán kialakuló helyzetekre” – fogalmazott Dárdai Pál, az Újpest FC sportigazgatója. A szakember egy olyan problémára is felhívta a figyelmet, amely hátráltathatja az új tehetségek kibontakozását: a gyerekek napjainkban lényegesen kevesebbet futballoznak, mint korábban. „Minél többet futballoznak a gyerekek, annál többen jutnak el közülük az akadémiákra” – hangsúlyozta.
A labdarúgás fejlődésének másik kulcsát a klubok közötti nyitottságban látja. Véleménye szerint ahelyett, hogy az egyesületek féltve őriznék saját szakmai tudásukat, meg kellene osztaniuk egymással tapasztalataikat, edzésmódszereiket és ismereteiket. Példaként Németországot említette, ahol az ilyen jellegű együttműködés bevett gyakorlatnak számít.
Dárdai Pál szerint a magyar futball legnagyobb lemaradása a játék tempójában és intenzitásában mutatkozik meg.
Tapasztalatai alapján a német utánpótlás-bajnokságok mérkőzései mintegy harminc százalékkal nagyobb sebességgel és intenzitással zajlanak, mint a magyarországiak. Ez a különbség éveken keresztül halmozódik, és később rendkívül nehéz ledolgozni. A DAC akadémiájával kapcsolatban is kiemelte, hogy a modern létesítmények önmagukban nem garantálják a sikert. „A tehetségeknek olyan közegre van szükségük, ahol minden egyes nap megfelelő tempóban és intenzitással dolgoznak” – hangsúlyozta.
Az Újpest FC sportigazgatója szerint az akadémiát elhagyó játékosok számára a legkritikusabb időszak a felnőttfutball küszöbén kezdődik.
Úgy véli, szükség van olyan klubokra és edzőkre, amelyek/akik bíznak a fiatalokban, lehetőséget adnak nekik, és elfogadják a fejlődéssel együtt járó hibáikat is.
Tapasztalata szerint sok korosztályos sztár végül nem jut el a profi labdarúgásig, miközben számos olyan játékos épít komoly karriert, aki utánpótláskorában kevésbé számított kiemelkedő tehetségnek.
Bízik a válogatott jövőjében
A konferencián a magyar válogatott helyzete is szóba került. Dárdai Pál pozitívan értékelte Marco Rossi fiatalítási törekvéseit, és úgy véli, a jelenlegi generáció hosszú távon meghatározó lehet. „Az előző Nemzetek Ligáját nem használták ki a magyarok olyan jól a fiatalok beépítésére, mint most. Szerintem ennek meglesz a sikere” – fogalmazott.
A korábbi szövetségi kapitány szerint a magyar nemzeti csapat képes lehet megőrizni jelenlegi szintjét, sőt idővel ismét Európa legjobbjai között szerepelhet. Ennek egyik legfontosabb feltétele, hogy a tehetséges fiatalok valódi játéklehetőséget kapjanak a legmagasabb szinten.

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben







