Nők: a forduló beharangozója

2004.11.12. 22:17
Címkék
November 13., szombat
BEAC-Újbuda-Atomerőmű-KSC Szekszárd 18.00

Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra
Bajnoki adatbank, 2004-2005

Bajnoki múlt:
Bajnoki adatbank, 2003-2004
Női NB I, 2003-2004
A győztesek
Az elmúlt évek döntői

Kosárlabda-fórumaink

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Az egyetlen szombati élvonalbeli női mérkőzés tipikus alsóházi helyosztó. A hazai pálya a BEAC mellett szól, és az is, hogy a vendégeknek gondjaik vannak irányítóposzton a sorozatos sérülések miatt.

November 14., vasárnap
Szeviép-Szeged-Zala Volán-ZTE 17.00
Két ambiciózus Európa-kupás csapat találkozója. Nem csupán a tabella jelenlegi állása miatt mondjuk, hogy idegenben is a szegediek lennének a csata esélyesei, hazai pályán, az Újszegedi Sportcsarnokban pedig mindenképpen Kajdacsiék a favoritok.

Diósgyőri KSK-MiZo-Pécsi VSK 17.30
A bajnokság első rangadója időben, de korántsem az első számú: mivel a DKSK már botlott egyet ebben az idényben, nem lehet veretlen együttesek párharcáról beszélni. A listavezető jobban jött ki a hétközi kupafordulóból, ráadásul a pályaválasztó diósgyőriek a miskolci Városi Sportcsarnok felújítása miatt kiszorultak otthonukból, úgyhogy több minden szól a vendég PVSK mellett a Tiszaújvárosban megrendezendő összecsapáson.

MKB-Euroleasing Sopron-Szolnoki MÁV-Coop SE 18.00
Marcauskaité nélkül nagy gondjaik lehetnek a palánk alatt a szolnokiaknak, már csak azért is, mert Matovics, a soproniak első számú centere igen jó formába lendült az utóbbi időben. Ami még érdekesebbé teheti a meccset: a hazaiakat bizonyára fűti a visszavágás vágya a MÁV-Coop ellen azután, hogy az előző idényben a bajnoki elődöntőben és a Magyar Kupa fináléjában is a Tisza-partiak ütötték el őket a sikertől.

BSE-ESMA-Ventwest-Foton Sopron 18.00
A sérülések miatt center nélkül maradt, légiós nélkül felálló vendégek kevés
eséllyel lépnek pályára a Városmajorban, bár tavaly sem favoritként érkeztek ugyanide, mégis nyertek. De ha Holland-Corn megint hint egy laza negyvenest, mint csütörtökön Németországban tette (17/22-es mezőnymutatóval!), aligha lehet gondja a BSE-nek.
Legfrissebb hírek

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
6 perce

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
14 perce

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
46 perce

Népsport: a gyermek Sevcsenkót és Klicskót is kitelepítették a csernobili reaktorkatasztrófa után

Népsport
57 perce

Kosárlabda: szép a kirakat, de mi van a boltban?

Utánpótlássport
1 órája

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
1 órája

NBA: sérülésekbe került a Wolves győzelme; egyenlített Atlantában a Knicks

Amerikai sportok
2 órája

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik