A folytatásban több kell!

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
2004.11.14. 22:51
Címkék
Egy héttel ezelőtt kiváló játékkal 14 gólos győzelmet aratott hazai pályán a Dunaferr együttese. Ezzel voltaképpen formalitássá csökkentve a visszavágó jelentőségét.
Kemény József félig sérülten (itthoni találkozón a csuklószalagjai húzódtak meg) is vállalta a játékot, így a legjobb öszszeállításban küldhette pályára együttesét Imre Vilmos vezetőedző.
A szlovénok a hazai pálya előnyét kihasználva jobban kezdtek, a Dunaferr ezzel szemben kontrollálta saját tempóját. A félidő közepére sikerült egyenlítenie a magyar gárdának, majd a vezetést is magához ragadta.
Felváltva estek a gólok, a játékrész végén a kiállításokat feltűnő bőkezűséggel osztogató játékvezetők kettős emberhátrányra ítélték a Dunaferrt, és a szlovénok rutinos játékosai - elsősorban a horvát Broz góljaival - visszavették a vezetést.
Álmosan jött ki az öltözőből a Dunaferr a fordulást követően, és ezt a koperiek gólokkal büntették. A magyar gárda játékából hiányzott a kellő összpontosítás, így a szünet után már nem volt esélye a győzelemre. A hazaiak rengeteg gólt szereztek indításból, s ekkor rendszeresen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a Dunaferr kapusai. Hozzá kell tenni, hogy a felállt védelem mögött sem alkotott maradandót ezen az estén Stochl és Mikler. A játékvezetők sem fogadták kegyeikbe az újvárosiakat, akadt olyan pillanat, amikor a kapus mellett csak két mezőnyjátékosuk maradhatott a pályán.
Az eredmény alakulásához tudni kell, hogy az újvárosiak a második játékrészben a nemzetközi rutinszerzés céljából fiatal mezőnyjátékosaikat szerepeltették. Megtehették, hiszen továbbjutásukat nem fenyegette veszély.

Az NSO ajánlja:

Eredmények a nemzetközi kupákból:

EHF-KUPA
Adatbank: Dunaferr SE, Adatbank: Tatabánya-Carbonex KC

BAJNOKOK LIGÁJA

KEK
A hatalmas fölénnyel megnyert itthoni mérkőzést a Dunaferr fiataljai lelkileg rosszul dolgozták föl, elsősorban emiatt nem tudtak jól szerepelni a becsületük védelméért minden áldozatot meghozó koperiek ellen. Az újvárosiak összesítésben így is meggyőző különbséggel jutottak tovább, de a folytatásban sokkal jobb idegenbeli teljesítményre lesz szükségük, ha folytatni akarják menetelésüket az EHF-kupában. A nyolcaddöntő sorsolását kedden rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
1 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
3 perce

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
59 perce

Vb 2026: ha van egyáltalán halálcsoport, ez az? – bemutatjuk az I jelű kvartettet

Foci vb 2026
1 órája

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
1 órája

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
1 órája

Viharos idő várható a vb-nyitómeccs alatt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
1 órája

Röplabda: a Kecskeméti Sportiskola nyerte az U17-es fiúbajnokságot

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik