A mérleg: negyven százalék

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2004.12.23. 21:35
Címkék
Az utólag kicsit értelmetlennek tűnő alapszakasz után - amely mindössze hármat selejtezett ki a középső főcsoport 19 együttese közül - a héten befejeződött a női Európa-kupa első oda-vissza vágós rendszerű köre, a nyolcaddöntő.
A ZTE játékosai joggal örülhettek (Fotó: Unger Tamás)
A ZTE játékosai joggal örülhettek (Fotó: Unger Tamás)
A ZTE játékosai joggal örülhettek (Fotó: Unger Tamás)
A ZTE játékosai joggal örülhettek (Fotó: Unger Tamás)
A ZTE játékosai joggal örülhettek (Fotó: Unger Tamás)
A ZTE játékosai joggal örülhettek (Fotó: Unger Tamás)
Nem lehetünk elégedettek, mivel az öt magyar csapat közül háromnak is ez jelentette a végállomást, pedig utólag egyértelmű, hogy négynek is reális esélye volt a továbblépésre.
Na de nézzük sorjában! A Zala Volán-ZTE kettős győzelemmel ejtette ki az osztrák Welst - ezen nincs mit magyarázni, csakis elismeréssel lehet adózni a magyar bajnokság hetedikjének kiegyensúlyozott és jó szerepléséhez. Ugyanígy dicséret illeti a Szeviép-Szegedet, amely a kétszeres Euroliga-győztes szlovák Ruzomberok otthonában bravúros teljesítményével nemhogy magabiztosan tartotta az első mérkőzésen megszerzett tízpontos előnyét, hanem kis híján növelte is. Azonban a sikerek felelevenítése ezen a ponton véget is ér, mostantól a kiesések miatti fanyalgás következik, mert két olyan klubunk is elbúcsúzott a későbbi küzdelmektől, amely élcsapatnak számít a honi bajnokságban: a Diósgyőrre és a BSE-re gondolunk, az ugyanezen az oldalon olvasható tabella negyedik és ötödik helyezettjére.

Előbbi együttes leginkább az alapszakaszbeli gyenge szereplését okolhatja azért, hogy a nyolcaddöntőben erős ellenfelet fogott ki, de még így is továbbjuthatott volna a cseh USK Prahával szemben, ha nem rontja el teljesen a múlt heti "odavágót", utóbbi pedig nem tudta ledolgozni hazai pályán az idegenben összeszedett kilencpontos hátrányát. Persze ebben benne voltak a nem éppen kedvező felfogásban fújó játékvezetők is, de ettől még megoldhatónak tűnt a feladat, nem úgy, mint a Foton számára, amely kettős vereséggel maradt alul a kétségkívül erős horvát Sibenik elleni párharcban.
A folytatás? Az bizony már csak jövőre, egészen pontosan január 13-án esedékes, amikor is a főcsoport negyeddöntőjében a szegediek a német Dorsten, a zalaegerszegiek pedig az orosz Orenburg ellen próbálhatják meg kiharcolni a (még) továbbjutást.
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
13 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
20 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
35 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája