Az NSO ajánlja:
Eddigi NBA-bajnokok
NBA-örökranglisták
Jason Terryvel száguld a Dallas Mavericks
Minden jel arra mutat, hogy Dallasban végre megtalálták a nyár óta Phoenixben pattogtató Steve Nash utódát. Az Atlantából érkező Jason Terryről van szó, aki amióta bekerült a kezdő ötösbe, szinte szárnyakat adott az addig korántsem meggyőző texasiaknak. 6-1 - ez a Mavs mérlege az új irányítóval.
Terry főszerepet játszott abban, hogy a Mavs tegnapra virradóra két vállra fektette az LA Lakers gárdáját (118-104). Idénycsúcsnak számító 28 ponttal, továbbá hat lepattanóval és öt assziszttal vétette magát észre, de a statisztikai lapján ennél is nagyobb kunsztnak minősül, hogy csaknem mindenhonnan halálpontosan tüzelt. A mezőnyből 9/10-zel (a triplavonal mögül 5/5-tel), a büntetővonal mögül pedig 5/6-tal! No és az a vágta! Az első negyed közepén 14-9-re vezetett a Lakers, amikor jött Terry, és - 11 pontot, köztük három triplát szerezve - 21-3-as rohamot vezényelt. "Régóta vártunk arra, hogy elkapjuk a fonalat, úgy tűnik, végre sikerült" - összegzett az est hőse a kaliforniai csapat felett aratott egymást követő harmadik diadalt követően.

Jason Terry ide vagy oda, a huszonöt pontig és kilenc lepattanóig jutó Dirk Nowitzki (balra) nélkül aligha nyert volna a Mavericks a Kobe Bryant (32 pont) húzta Los Angeles Lakers ellen
Még egy győzelem, és a nyugati éllovas Phoenixnek (28, 4) már most annyi nyertes ütközet lesz a neve mellett, mint a 2003-2004-es alapszakaszban összesen (29, 53). "Kritikán alul játszott a csapat a legutóbbi bajnokságban, a Suns történetének egyik legsiralmasabb idényét futotta. Hanem ez a mostani, ez az egyik legjobb!" - hasonlította öszsze "ezt" a Phoenixszet "azzal" a Phoenixszel az arizonaiak egyik szurkolója.
Szavazás
Charlotte Bobcats-Minnesota Timberwolves 102-84 (21-24, 22-16, 24-25, 35-19). Ld: G. Wallace 21, Okafor 18, Bogans 16, Hart 13, Ely 12, Rush 11, ill. Garnett 23, Cassell 20, Szczerbiak 13
Cleveland Cavaliers-Atlanta Hawks 101-85 (29-29, 19-20, 30-28, 23-8). Ld: Ilgauskas 28, L. James 20, McInnis 16, ill. A. Walker 26, A. Harrington 16, D. Smith 11
Dallas Mavericks-Los Angeles Lakers 118-104 (30-17, 33-34, 30-32, 25-21). Ld: Terry 28, Nowitzki 25, Finley 16, Jo. Howard 15, Dampier 13, D. Harris 11, ill. Bryant 32, Mihm 17, Atkins, Odom 14-14
Houston Rockets-Phoenix Suns 98-108 (24-32, 28-27, 23-27, 23-22). Ld: McGrady 24, Wesley 15, Jao Ming, J. Barry, Mutombo 14-14, ill. Marion 22, A. Stoudemire 19, Q. Richardson 18, J. Johnson 17, Jacobsen 14, Nash 12
Los Angeles Clippers-Portland TrailBlazers 102-98 (23-23, 25-28, 27-21, 27-26). Ld: Maggette 31, Simmons 22, Brand 18, Kaman 13, ill. D. Anderson 15, D. Stoudamire 14, Van Exel 13, Patterson 11
Miami Heat-New York Knicks 102-94 (24-19, 26-20, 24-23, 28-32). Ld: S. O’Neal 33, Wade 21, S. Anderson 12, ill. Marbury 28, Ku. Thomas 23, Mohammed 11
Milwaukee Bucks-New Jersey Nets 97-74 (22-21, 31-23, 21-19, 23-11). Ld: Joe Smith, M. James 17-17, D. Mason 16, M. Redd 13, ill. Ja. Smith 19, R. Jefferson 16, V. Carter 15, Kidd 12
New Orleans Hornets-Chicago Bulls 89-95 (18-25, 30-28, 16-22, 25-20). Ld: B. Davis 21, Rogers 19, Nailon 14, ill. Hinrich 19, Curry 17, Deng 14, Gordon 11
Orlando Magic-Seattle SuperSonics 105-87 (15-26, 31-23, 30-18, 29-20). Ld: Francis 35, Hill 21, Mobley 13, Türkoglu 12, ill. R. Allen 30, Lewis 20, Ridnour 11
Toronto Raptors-Sacramento Kings 96-93 (29-23, 20-17, 22-16, 25-37). Ld: Bosh 23, J. Rose 20, Peterson 19, ill. Bibby 32, B. Miller 14, Webber 13
Utah Jazz-Philadelphia 76ers 99-106 (21-39, 27-20, 25-18, 26-29). Ld: Boozer 24, Harpring 23, Giricek 18, ill. Ke. Thomas 30, Iverson 23, M. Jackson 14
A játéknap legjobbjai
Pont: Steve Francis (Orlando) 35; lepattanó: Kevin Garnett (Minnesota) 20; támadólepattanó: Rafael Araujo (Toronto) 7; védőlepattanó: Kevin Garnett 17; gólpassz: Rick Brunson (LA Clippers) 14; tripla: Jason Terry (Dallas) 5; dobásblokkolás: Tyson Chandler (Chicago) 5; labdaszerzés: Gerald Wallace (Charlotte) 5; mezőnydobási pontosság (százalék): 55.4 (46/83, Dallas) ---- James hálás társának.
"Nagyon jól kosaraztunk az utolsó negyedben, Z magára vállalta a vezér szerepét. Ennek külön örülök, jó, hogy nem mindig nekem kell vonszolnom a csapatot" - ezekkel a szavakkal állt a mikrofonok elé LeBron James, a Cleveland (arccsonttörése miatt maszkban parkettre lépő) sztárja az Atlanta ellen aratott győzelem után, Zydrunas Ilgauskas parádézására utalva. Majd hozzátette: megszabadulna már a védőmaszktól, mert "nagyon meleg van alatta". Ami pedig a szóban forgó 12 percet illeti: 23-8-ra nyerte meg a Cavs.
Charlotte: siker hetedik kísérletre
Az újonc Bobcats a Minnesota ellen megszakította hatmeccses negatív szériáját, elsősorban Gerald Wallace-nak köszönhetően, aki 21 ponttal (tízből hét a mezőnyből, nyolcból hat büntetőből) és 12 lepattanóval állt a charlotte-i sereg élére. A túloldalon Kevin Garnett is remekelt - 23 pontja és 20 lepattanója azonban önmagában kevésnek bizonyult.
Ritka jó a Clippers
A Portlandet négy ponttal megverő Los Angeles Clippersnek 21 éven belül csupán negyedszer pozitív a mérlege (16, 15) 30-nál több mérkőzés elteltével.
Hosszú vereségsorozatok
A New Orleans és a Utah mélyrepülése viszont tovább tart, a Chicago ellen alulmaradó Hornets (amely Charlotte-ból indult) kilenc, a Philadelphia ellen alulmaradó Jazz pedig hét vereségnél tart zsinórban, ezzel mindketten utolsók a saját divíziójukban.
Bosh Carter nyomdokain
Chris Bosh szinte lejátszotta a pályáról druszáját, Chris Webbert a Toronto-Sacramento találkozón, óriási segítséget nyújtva csapatának a bravúros győzelem megszerzésében. A Vince Carter utáni éra vezérének kiszemelt 20 éves csatár 23 pontja mellett 13 lepattanót szedett le, és nemcsak a palánk alatt, hanem a gyűrűtől távolabb, cselezésben is többször zavarba hozta nagynevű ellenfelét, aki még láthatóan nem heverte ki térdműtétjét.
Gyenge kezdés után erős visszaesés
A New Jersey az első 11 kísérletéből kilencet elrontott a - 23 összecsapást követően ismét egészségesnek nyilvánított Toni Kukoccsal kiegészülő - Milwaukee ellen, és utána már nem volt visszaút a számára. A Bucks annyira elhúzott, hogy a Nets csak futott az eredmény után, nem tudta ledolgozni a hátrányát.
Mint egy kivégzés
A Seattle nem sokáig sütkérezhetett a dicsfényben: miután megverte a Miamit, 18 ponttal kikapott az Orlandótól. "Olyan volt, mint egy kivégzés" - jellemezte a Sonics alapos helybenhagyását Johnny Davis, a Magic trénere.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





