Foton: az újabb pofon…

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2005.01.26. 23:37
Címkék
A szövetség elnökségének kérésére szerdán újra összeült a női profiliga intézőbizottsága, újra Foton-ügyben - és újra úgy döntött, hogy kizárja a pontvadászatból a második számú soproni női együttest. A testület ugyanis az újbóli vizsgálat során megállapította, hogy nemcsak a városi rivális Euroleasingnek "sáros" a Ventwest-Foton vezetősége kétmillió forinttal, hanem a csapatot működtető Bácska Sport Kft. üzletrészét a zöld-fehéreknek eladó bajai főiskolának is, sőt a játékosok járandósága is el-elmaradozik, és az ebből felgyülemlett adósság már ugyancsak többmilliós.Érdekesség, hogy Bodrogváry Iván, az MKOSZ főtitkára, aki jelen volt a mostani megbeszélésen, felvetette, hogy saját személyi vagyonából meghitelezi az Euroleasingnek fizetendő kétmillió forintot a Fotonnal, az együttes jelen lévő képviselői azonban nem fogadták el az ajánlatot - persze a pénzt 15 napon belül vissza kellett volna fizetni. Ezek után tehát nyilván folytatódik a társaság széthullása, és Halmos Nóra, valamint Horváth Zsófia után mások is máshol néznek csapat után, a felnőtt játékosok azonban alighanem találnak maguknak új klubot.Az így játéklehetőség nélkül maradó 64 kislány - ennyien alkották a fotonosok utánpótlását - viszont korántsem biztos.
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
10 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
17 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
33 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
59 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája