Az NSO ajánlja:
A FIBA Európa-kupa eredményei, a csoport állása
Adatbank: Albacomp
Ránézésre félelmetes. Mármint a Dinamo. A nyitó sorában három amerikai izomkolosszus, no meg Morgunov, az orosz válogatott centeróriása. Hogy nem lesz könnyű, azt eddig is tudtuk. A Svájcban szerzett főcsoportbronz "büntetéseként" a legerősebb egylettel hozta össze a sors a fehérváriakat, s hát a Moszkva nemcsak ezen a párharcon kíván túllépni, hanem benyújtotta igényét az Európa-kupa végső sikerére is.


No, nem mintha velük ujjgyakorlat lenne. A rajt mindenesetre biztató. Úgy tetszik, az ellenfél ismeretlen mivolta az orosz sztárokat is megzavarja, legalábbis erre enged következtetni, hogy számtalan hibát követnek el a látogatók. Odaát sem klappol minden, ám Nisavics higgadtsága két hárompontost is ér, és igencsak töri magát a többi fehér mezes is. Különösen szembetűnő, hogy a védekezése is elsőrangú az Albacompnak, ami bizony nagy szó, hiszen a támadásokkal eddig sem volt különösebb gond. Szóval tartja csekély előnyét a nemzetközi porondon rég nem látott magasságokig jutó Farkas-csapat, ez dicsérendő, ha arra gondolunk, hogy ez a Region négy nappal korábban Európa legjobb klubcsapatával, a CSZKA Moszkvával játszott szoros derbit.
És ekkor még nem is sejtjük, hogy a csoda csak ezután veszi kezdetét.
Pocsék büntetőzéssel vezeti fel a második felvonást az ellenfél (0/6 a mutató két perc alatt), és ez szárnyakat ad a fehérváriaknak. Bencze, a felbátorodó Spivey és Younger felel a kosarakért, és az Alba csak rohan, zakatol előre.
Csaknem négy percig megállíthatatlanul. Még leírni is fantasztikus: 16-0-s periódust követően talál be először az orosz gárda, így csaknem húszegységnyi a magyar előny.

Az Albacomp amerikaija, Spivey végig energikusan kosarazott, és a legtöbb pontot szerezte a mezônyben (Fotó: Danis Barna)
De ezen az estén nem érdemes temetni az Albát! Hazai parketten ritkán látható, tökéleteshez közeli produkciót nyújtanak a fehérváriak, és Góbi, valamint a két amerikai találataival újra 16 pontosra duzzasztja előnyét a házigazda. Már csak négy perc van hátra, vagyis kézzelfogható a szenzáció. Hirtelenében minden egyes kosár felértékelődik, hiszen nagyon nem mindegy, hogy tíz, tizenöt, netán még nagyobb előnnyel utazhat el a jövő heti visszavágóra az Albacomp.
Fájdalom, a slusszpoén nem a magyaroké, Buskevics triplája tízre mérsékli az orosz hátrányt, ám a győzelmet már a vajkezű lett sem veheti el a mieinktől.
Az új feladat nem is lehetne más: minél tovább óvni kell a tízpontos előnyt!
Mire lehet elég a tízpontos előny?
Farkas Sándor:
Már a meccs előtt is azt mondtam, a továbbjutás irreális cél lenne, de természetesen Oroszországban megpróbálunk élni az előnnyel. Örülök annak, hogy az ellenfél edzője hiányolta a koncentrációt a sajátjaitól, sokat elmond, hogy húsz ponttal kaptunk tőlük kevesebbet, mint néhány napja a CSZKA Moszkva.
Miért volt többször is igen dühös a második félidőben?
Nyikita Morgunov:
Nagyon sokat hibáztunk, könnyű kosarakat kaptunk, miközben minden pontért rengeteget kellett dolgoznunk. Nem voltam dühös, csak teli voltam energiával, és így próbáltam felrázni a társaimat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





