Dávidék elsöprő győzelme a litván Zalgiris ellen

2005.03.04. 00:18
Címkék
Csupán pillanatokig volt izgalmas a Tau-Zalgiris derbi a férfi Euroliga középszakaszában. A Dávid Kornélt is soraiban tudó házigazda az első perctől kezdve hatalmas nyomás alatt tartotta a litván alakulatot, s már tíz perc elteltével húsz ponttal vezetett (37-17).
Ezután nem volt kérdéses, hogy melyik gárda nyeri meg a meccset, és a vitóriai szurkolók kedvükre gyönyörködhettek a találkozóban (100-69 lett a vége). A baszkok magyar centere 32 perc alatt 15 pontot (6/12 a mezőnyből, 3/4 a büntetővonalról) dobott korábbi együttesének, s a neve mellé került hat lepattanó és négy assziszt is. Újabb sikerével a Tau Cerámica vezeti az F-csoportot, és nagyot lépett a negyeddöntő felé.Gyengébben kezdett egy másik magyar, Báder Márton gárdája, a Cibona Zagreb. Az első fordulóban Sienában elvérző horvátok ezúttal Isztambulban, az Ülker otthonában játszottak. A vendégek ugyan magukhoz tértek a pocsék első felvonás után, ám a záró etap kilencpontos részsikere 84-77-es győzelmet ért a török házigazdának. Báder 31 percet töltött a pályán, 15 pont (5/7, illetve 4/6) és négy lepattanó került a statisztikai lapjára.EUROLIGA, FÉRFIAK, TOP 16
2. FORDULÓ. D-csoport: Ülker Istanbul (török)-Cibona Zagreb (horvát, Báder Márton, 15 pont) 84-77. E-csoport: CSZKA Moszkva (orosz)-Scavolini Pesaro (olasz) 88-68. F-csoport: Tau Cerámica (spanyol, Dávid Kornél, 15 pont)-Zalgiris Kaunas (litván) 100-69, Climamio Bologna (olasz)-Panathinaikosz (görög) 77-73. Az állás: 1. Tau 4 pont, 2. Panathinaikosz 3 (157-150), 3. Bologna 3 (161-167), 4. Kaunas 2)
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
1 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
2 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
2 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik