Kosárlabda: Szittya Imre lesz a német női válogatott szövetségi kapitánya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.11.28. 11:53
Címkék
Szittya Imre lesz január 1-től a német női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Az eddig a nemzeti csapat másodedzőjeként tevékenykedett, 50 éves szakember a személyes okokból távozó Olaf Stolz helyét veszi át a kispadon."Ezzel megoldottuk a zökkenőmentes átmenetet, elvégre Imre jól ismeri a csapatot. Köszönjük a bajor tagozatnak, hogy soraiból azonnal rendelkezésünkre bocsátotta őt" - mondta Wolfgang Hilgert, a szövetség alelnöke.A jövő őszi Európa-bajnokságig szerződtetett, budapesti születésű tréner a TF-en végzett, ezután korosztályos szinten a PVSK-nál, a serdülő válogatottnál, másodedzőként a Tungsram férfi együttesénél és vezetőedzőként Dombóváron tevékenykedett, majd 1988 és 1990 között a női válogatottnál segédkezett. A rendszerváltást követően a dél-németországi Nördlingenbe költözött, ahol a helyi női gárdát irányította 12 idényen át az első és másodosztályban. Öt éve a bajor szövetségnél dolgozik, 2003-tól pedig a nemzeti csapatnál működött közre másodedzőként.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
17 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
17 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
41 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
41 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
43 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
44 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik