Kosárlabda: újabb debreceni távozó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.04. 20:57
Címkék
Újabb játékos hagyja el a szinte kilátástalan anyagi helyzetben lévő Debreceni Vadkakasok-UPC együttesét. Csütörtökön ugyanis hivatalossá vált, hogy Tóth Gábor Nyíregyházán folytatja pályafutását.
A hosszú évekig Debrecenben szereplő triplaspecialista - még 2000-ben kötelezte el magát Tóth Gábor a hajdúságiakhoz - csütörtök délutántól a Marso-Carmo Suzuki NYKK csapatának edzéseit látogatja.

A nyíregyháziak vezetői minden kérdésben megegyeztek a 28 éves, 196 centis bedobóval, aki a Vadkakasok erősen kérdéses jövője miatt döntött a váltás mellett.

Most már csak az a kérdés, mikor sikerül átigazolnia őt a nyírségieknek.

Amennyiben a napokban sikerül megkötni a szerződést, akkor Tóthtal is számolhat Horváth Imre vezetőedző a nyíregyháziak jövő keddi, Sopron elleni bajnoki összecsapásán.

A két válogatott játékos, Fodor Márton (ő Körmendre igazolt) és Molnár András (ő pedig Szolnokra) távozása után tehát immár a harmadik magyar kosárlabdázó is elhagyta az anyagi csőd szélén álló debreceni kosárlabdacsapatot, amelytől már decemberben búcsút intett mind az öt idegenlégiósa, azaz a bosnyák Sejo Bukva, a szerb Milos Mirkovics, a horvát Miro Vranjic, az amerikai Gregory Harris és a szlovén Davorin Skornik is.

A Vadkakasok játékosai 2006 augusztusa óta nem kaptak fizetést.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi kosárlabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
14 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
25 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya

Tenisz
39 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
57 perce

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik