Kosárlabda: szigorít az MKOSZ-elnökség az edzői engedélyeknél

CH. G. A.CH. G. A.
2007.05.31. 21:11
Címkék
Évek óta húzódó, a szakmában sokakat irritáló anomália a képzetlen edzők problémája.Mint ismeretes, a múltban hol eseti elbírálással adták ki az élvonalbeli edzői engedélyeket, hol pedig a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) versenykiírásába „beszuszakolt” paragrafus alapján, szemet hunyva a minimum középfokú edzői végzettség (amelynek megszerzéséhez legalább érettségi vizsga volt a feltétel) követelménye felett – helyette előbb a húsz-, majd a tizenöt éves szakmai gyakorlat kritériumát állították fel.Az ominózus szabálypontot szakmai körökben „Lex Királynak” nevezték el, hiszen a legutóbb Kecskeméten dolgozó, korábban megannyi helyen megforduló Király Sándor a fent említett kitétel alapján kaphatott élvonalbeli licencet. Eddig a pillanatig.Keddtől ugyanis nincs kibúvó, az MKOSZ elnöksége úgy határozott, hogy a licencek kiadásának hatáskörét elvonja a MAKET (Magyar Kosárlabdaedzők Testülete) nevű, Mészáros Lajos elnökölte formációtól, s a szövetség elnökségének kizárólagos joga lesz.Ez június 21-én, a soros közgyűlésen lép hatályba. „Mostantól kezdve nincsenek kivételek, méltányossági kritériumok, aki az NB Iben szeretne edzősködni a 2007–2008-as idénytől kezdve, annak minimum középfokú edzői képesítést kell szereznie” – szögezte le Berényi János, az MKOSZ elnöke.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
6 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája