Kosárlabda, női Magyar Kupa: a Pécs 24 pontos előnyt szerzett

2008.02.17. 20:17
Címkék
Jelentős, 24 pontos előnyt szerzett a csütörtöki visszavágóra a Mizo Pécs együttese a Szeged ellen a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A 89-65-ös győzelemből a horvát Emilija Podrug 28 ponttal vette ki a részét, a Szegednél az ukrán válogatott Olena Zserzserunova 23-ig jutott.
Emilija Podrug dupla-duplával tűnt ki a mezőnyből
Mirkó István
Emilija Podrug dupla-duplával tűnt ki a mezőnyből
Emilija Podrug dupla-duplával tűnt ki a mezőnyből
Mirkó István
Emilija Podrug dupla-duplával tűnt ki a mezőnyből

Az első félidőben még szinte minden mutatóban azonos számok álltak a csapatok neve mellett – az első játékrész végén pontokban is –, egyetlen elemben volt nagy a pécsiek előnye, a 36 mezőnykísérlettel szemben mindössze 25 szegedi állt. Ráadásul dobószázalékban is 44–32-re vezettek a hazaiak.

A nagyszünet után csakhamar 20 pontosra hízott a baranyaiak előnye, Iványi és Vajda is szórta a kosarakat, ennél jobban azonban nem tudott elhúzni a Rátgéber-csapat.

Az állandósult különbség elsősorban a vendégeket erősítő ukrán Zserzserunovának és Fürésznek köszönhető.

Azt, hogy mennyire fontos volt a pécsieknek a négy közé kerülés jelzi, mennyit játszottak a kulcsjátékosok. Iványi Dalma negyven percet töltött a pályán, a fiatalok közül Krivacsevics Tijana és Sarok Nikolett összesen kapott 11 percet.

Rátgéber László vezetőedző együttesében ketten is dupla-duplát értek el a pécsieknél, Iványi Dalma tíz gólpasszt adott a 16 pontja mellett, míg Emilija Podrug tíz lepattanót szedett a 28 pontjához.

A szegedieknél Olena Zsrzserunova 23 pontja mellé nyolc lepattanót gyűjtött.

KOSÁRLABDA, NŐI MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS:

MIZO PÉCS 2010 – SZEVIÉP-SZEGED 89–65 (17–16, 28–11, 17–13, 27–25)
Pécs, 1700 néző. V: dr. Valovics, Bognár
PÉCS: IVÁNYI 16/3, FEGYVERNEKY 12/3, Mészáros, PODRUG 28, Graziane 7/3. Cs: Krivacsevics 4, VAJDA 14/3, Somogyi 8/6, Sarok. Edző: Rátgéber László
SZEGED: FŰRÉSZ 16, Török 7/3, Szlimák 4, Tomova 4, ZSERZSERUNOVA 23. Cs: Vrancseva 5/3, Russai 2, Kovács K. 4. Edző: Fodor Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–5. 6. p.: 4–8. 13. p.: 26–18. 17. p.: 39–20. 23. p.: 47–29. 26. p.: 54–33. 33. p.: 68–42. 37. p.: 76–54
Kipontozódott: Vrancseva (37. p.)

MESTERMÉRLEG
Rátgéber László: – Harciasságunkkal jól elvégeztük a feladat első részét.
Fodor Péter: – Igazán a második negyeden múlott, a többiben döntetlen körüli eredményt értünk el, ezért is igazán fájó az a tíz perc. Otthon megpróbálunk javítani.
Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult a darts European Tour

Egyéb egyéni
53 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
1 órája

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája