Továbbra sem talál fogást a Detroit Red Wings együttesén a Stars

2008.05.13. 08:20
Címkék
Már 3–0-ra vezet a Detroit Red Wings együttese a Dallas Stars ellen. Az észak-amerikai profi jégkorong-liga (NHL) rájátszásának legutóbbi játéknapján az alapszakaszgyőztes együttes 5–2-re nyert idegenben, így mindössze egy győzelemre van már csak szüksége ahhoz, hogy megnyerje a Nyugati főcsoportot.

Pavel Dacjuk nagy meccse volt a Dallas Stars elleni főcsoportdöntő. Ez volt a két csapat közötti harmadik mérkőzés, és megszületett a harmadik Red Wings-győzelem is – Pavel Dacjuk mesterhármasával végül a vendégek 5–2-re nyertek.

Merthogy ezúttal idegenben kellett csatát vívnia az alapszakasz győztesének. Különbség azonban nem volt a gárda otthoni és idegenbeli játékán. A Detroitnak így már csak egy győzelemre van szüksége, hogy bejusson a Stanley-kupa fináléjába.

A harmadik összecsapás másik hőse a tizenhat védést bemutató Chris Osgood volt, aki azonban nem a saját, hanem csapattársa teljesítményét méltatta a találkozót követően.

„Pavel egész egyszerűen fantasztikus volt ma este. Nem akartunk minden pillanatban számítania játékára, szerettünk volna néha pihenőt biztosítani neki. Most azonban kiemelkedően játszott, ő volt a csapat legjobbja” – mondta a Detroit kapusa.

Dacjuk az első harmad közepén 0–0-s állásnál szerezte az első gólját, majd miután egyenlített a Dallas, még az első harmadban visszavette a vezetést csapatának. A koronát a saját és a csapat teljesítményére pedig a záró játékrészben tette föl. Az orosz csatár harmadik találata alakította ki a végeredményt.

Rajta kívül Jiri Hudler és Henrik Zetterberg talált be vendégoldalon. A Stars góllövőinek névsorát pedig Brad Richards egészíti ki.

NHL, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Dallas Stars–Detroit Red Wings 2–5
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–0 a Red Wings javára
Legfrissebb hírek

Colley egy percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
12 perce

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos lehet a hengerezés

Csupasport
16 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
27 perce

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
34 perce

Superliga: idegenben ikszelt a Petrolullal a Sepsi OSK

Minden más foci
35 perce

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
40 perce

Férfi röplabda: miskolci sikerrel kezdett a bajnok

Röplabda
42 perce

Bernal kiállításáig volt partiban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
54 perce