Női kosárlabda: szombaton már hivatásos bírók dirigálnak

2008.10.10. 18:38
Címkék
A mai napon megállapodás jött létre az NB I-es kosárlabda játékvezetők és a női csapatok között az idei bajnokságban a játékvezetők közreműködésének feltételeiről, így a szombati 4. fordulóban már hivatásos játékvezetők fújják a sípot – adta hírül a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége.
Mint ismeretes, a játékvezetők szeptember elején az MKOSZ-hez négy fő témakörből álló követelési csomagot nyújtottak be a játékvezetők (játékvezetők biztonsága, játékvezetők jogállása és képviselete, az oktatás-ellenőrzés-képzés szakmai egységének visszaállítása, díjak és költségtérítések), melyek teljesülését az idei bajnokságban való közreműködésük feltételéül szabták.Az MKOSZ főtitkára, a női csapatok és a játékvezetők több tárgyalási fordulón keresztül egyeztettek, végül 2008. október 10-én képviselőik útján ismételten tárgyalóasztalhoz ültek, ahol – kölcsönösen meghozott kompromisszumok után – megállapodtak egymással, amelyben az elkövetkezendő 5 bajnoki évre vonatkozóan rögzítették a játékvezetői működés feltételeit. Ennek megfelelően a játékvezetők vállalják a mérkőzések levezetését, illetve a női csapatok magukra nézve kötelezően elfogadják a megállapodás szerint elfogadottakat.
Legfrissebb hírek

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
6 perce

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
6 perce

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
9 perce

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
17 perce

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
28 perce

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
1 órája

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
1 órája