Kosárlabda: a férficsapatok elfogadják a játékvezetőket

2008.11.18. 19:10
Címkék
A Férfi Hivatásos Kosárlabdaliga támogatja a honi szövetség (MKOSZ) által kinevezett játékvezetői bizottságot és az általa küldött bírók munkáját.
A liga keddi ülése után kiadott, MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az együttesek is abban érdekeltek, hogy a bajnokság mérkőzéseit zavartalanul megrendezhessék. "A legfontosabb a bajnokság folyamatossága, hiszen mind üzleti, mind pedig a sportág népszerűsége szempontjából beláthatatlan következményekkel járna, ha bármi vagy bárki veszélyeztetné a mérkőzések megrendezését. A Liga roppant károsnak tart minden olyan kezdeményezést, amely valamely szervezet vagy szerveződés, netán egyéni érdek miatt megpróbálja megakadályozni a magyar kosárlabdasport érvényesülését, a bajnokság lebonyolítását" – áll az állásfoglalásban, amelyet a férfiliga tagjainak jelenlévő képviselői egy kivétellel fogadtak el. Az élvonalbeli kosárlabda-találkozók levezetésére alkalmas bírók sztrájkja miatt kialakult helyzetet az MKOSZ új játékvezetői bizottság felállításával orvosolta, de a női liga ezt nem fogadta el, ezért a szombati meccsek elmaradtak. A szerdai, Cegléd–Zala Volán összecsapásra ugyanakkor jelen állás szerint már sor kerül.
Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2 perce

Szabalenka lejtmenetben: a háromszoros bajnok első meccsén kiesett Vuhanban

Tenisz
5 perce

Női röplabda: magabiztos MÁV Előre-siker a TFSE ellen

Röplabda
7 perce

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
14 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
42 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
50 perce

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
1 órája