Baron Davis visszatérne a Warriorsba – a tékozló fiú esete

Vágólapra másolva!
2008.12.30. 11:20
A tékozló fiú története ismétlődhet meg a nyugati parton, Baron Davis, a Los Angeles Clippers játékosa ugyanis gondolkodás nélkül visszatérne korábbi kenyéradójához, a Golden State Warriroshoz.
Baron Davisnek elege van Los Angelesből
Fotó: Reuters
Baron Davisnek elege van Los Angelesből
Baron Davisnek elege van Los Angelesből
Fotó: Reuters
Baron Davisnek elege van Los Angelesből

Ha a játékos statisztikáira pillantunk, könnyen megérthetjük vágyakozását. Davis a nyár elején élt a Warriorsszal kötött szerződése opciós jogával, és kilépett csapatából, hogy nem sokkal később öt évre szóló, 65 millió dolláros kontraktust kössön a Clippersszel. A San Franciscó-i csapat ledöbbent, ezzel ugyanis nemcsak emblematikus alakjukat vesztették el, hanem első számú vezérüket is.

Davis azóta valószínűleg számtalanszor elátkozta döntését. Eddigi karrierje leggyengébb szezonját futja. Mindössze 38%-kal talál be mezőnyből, meccsenként alig 18 pontot dob, ráadásul a Clippers – a keretben szereplő nagy nevek ellenére – botrányosan gyenge szezont produkál (8–21).

Davis nagy örömmel ment Los Angelesbe, leigazolásakor ugyanis még a keret tagja volt Elton Brand, és úgy hitte, vele kiemelkedő párost alkothat. Brand azonban pár nappal később a Philadelphia 76ershez igazolt, míg Corey Maggette a Warriorshoz szegődött.

Pótlásukra Marcus Camby és Zach Randolph érkezett, a csapat azonban csak nem akar összeállni. Tegyük hozzá, hogy eközben a Warriors is nagyon gyengén teljesít (11–23).

Korábbi játékostársa, Stephen Jackson meglátogatta Davist, aki elmondása alapján arról számolt be, hogy egy csettintésére visszatérne korábbi csapatába. „Szinte csak erről beszéltünk. Szerintem ez nagyon jót tenne a gárdának. Don Nelson edző imádja, Monta Ellisszel pedig nagyon jól megértik egymást” – mondta Jackson.

www.bball.hu
Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
20 órája

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

Felemás este Los Angelesben: 41 (!) pontos Clippers-siker, hazai Lakers-zakó a Pistons ellen

Amerikai sportok
2025.12.31. 08:13

NBA: öt meccs után kapott ki a Boston, kiütéssel nyert a Denver

Amerikai sportok
2025.12.12. 09:29

NBA: nem akármilyen visszatérés, Jalen Green győzelemre vezette a Sunst

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:30
Ezek is érdekelhetik