Kosárlabda: a szezon végén visszavonul az első zsákoló nő, Lisa Leslie

2009.02.06. 00:18
Címkék
Bejelentette visszavonulását az amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) legnagyobb játékosa, Lisa Leslie, a Los Angeles Sparks centere, aki tizenegy éves pályafutása alatt mindent megnyert, amit csak lehetett. Minden idők talán legjobb női játékosa a májusban kezdődő WNBA-szezon után vonul vissza.
„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szép karriert fejeztem be. Olyan bámulatos úton járok, aminek még nincs vége, és a célom most már az, hogy még több emberrel megszerettessem a kosárlabdát, és ezáltal rengeteg mosolyt tudjak az arcokra csalni, hiszen nekem alkalmam nyílt erre nemcsak a pályán, a magánéletben is” – nyilatkozta amerikai újságíróknak Lisa Leslie, aki ezzel hivatalosan is bejelentette visszavonulását.A 36 éves Lisa Leslie-t 1997-ben igazolta a Los Angeles Sparks. A centerposzton bevethető 196 centis játékos azóta szerepel a ligában és az Angyalok Városának csapatában.Legjobb eredményei közé tartozik, hogy a Sparksszal 2001 és 2002-ben megnyerte a ligát, háromszor volt a bajnokság legértékesebb játékosa (MVP – 2001, 2004, 2006), hétszer szerepelhetett a Nyugat All Star-csapatában (1999–2003, 2005, 2006) és háromszor a gála legértékesebb játékosának választották (1999, 2001, 2002). Világbajnok volt az amerikai válogatottal 2002-ben, és négyszer ünnepelhetett aranyérmet az olimpiai játékokon (1996, 2000, 2004, 2008). A legtöbb dobott pont rekordját is ő tartja 5909-cel, ráadásul ő volt az első nő, aki zsákolt mérkőzésen.2007-ben gyermeke született, így egy ideig nem lépett pályára, de tavaly visszatért, és harminckét mérkőzésen 15.1-es pont- és 8.9-es lepattanóátlagot ért el.Tizenegy éves karrierje alatt 17.4 pont-, 9.3 lepattanó- és 30.9 játékidőátlagot jegyzett idényenként.
Legfrissebb hírek

Vezet a BVSC a listavezető Soroksár ellen az NB II hétfő esti bajnokiján

Labdarúgó NB II
12 perce

Elítéli a vasárnapi szurkolói agressziót a Milano és a Bolzano jégkorongcsapata

Jégkorong
25 perce

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
26 perce

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
53 perce

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
1 órája

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
1 órája

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
2 órája

Tenisz: Beviz döntőt játszott második felnőtt ITF-tornáján Fehérváron

Utánpótlássport
2 órája