NBA: Eddy Curry az All Star-szünet után újra edzésbe áll

MIHÁLY BALÁZSMIHÁLY BALÁZS
2009.02.12. 20:29
Címkék
Családi tragédiáját követően a visszatérésre készül a New York Knicks középjátékosa, Eddy Curry, aki saját bevallása szerint az All Star-hétvége után, tehát a jövő héten újra edzésre jelentkezik majd a Madison Square Gardenben.
A robusztus termetű Curry csaknem három hete kért szabadságot a Knicks vezetőitől, miután napvilágot látott a hír, hogy a játékos korábbi kedvesét és annak egyéves kislányát – mint az később kiderült, a center egyik gyermekét – chicagói otthonukban brutálisan meggyilkolták.Erről azonban érthető módon nem volt hajlandó nyilatkozni a sérült térde miatt az idei szezonban eddig mindössze egyetlen mérkőzésen szereplő kosaras, aki inkább a játékba menekülne a gyász elől.„Itt az ideje annak, hogy ne hátra-, hanem előrenézzek. Az lenne a legjobb, ha teljesen egészséges lennék, és azonnal beszállhatnék pattogtatni, de ezzel még várnom kell néhány napot. Addig is inkább kiélvezem minden percét annak, hogy a csapat tagja lehetek, jelenleg úgyis csak a társaim között érzem magam biztonságban” – nyilatkozta Curry.
Legfrissebb hírek

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
2 perce

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
10 perce

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
1 órája

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
2 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
2 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
3 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
3 órája