A gyengén védekező Pécsnek nem sikerült a bravúr Salamancában

2009.02.17. 22:09
Címkék
A MiZo Pécs 2010 85–63-as vereséget szenvedett a Salamanca otthonában a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A magyar csapat az első két negyedben 52 pontot kapott, a folytatásban pedig – amikor feljavult a védekezése – támadásban esett vissza, így nem volt esélye a győzelemre. A Pécs pénteken javíthat, amikor hazai pályán fogadja a Salamancát.
Ezúttal Iványi Dalmának (feketében) sem ment a játék
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Ezúttal Iványi Dalmának (feketében) sem ment a játék
Ezúttal Iványi Dalmának (feketében) sem ment a játék
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Ezúttal Iványi Dalmának (feketében) sem ment a játék
Az előzetes esélyekről mindent elmondott Fűzy Ákos nyilatkozata, miszerint a Pécsnek csak akkor van esélye a győzelemre, ha tökéletes teljesítményt nyújt.

Nos, a magyar csapat az első negyedben ettől távol volt, főleg a védekezése maradt el a várakozásoktól, 24 pontot engedélyezett ugyanis az első tíz percben az ellenfélnek, így kilenc ponttal vezetett a Salamanca az első játékrész után.

A hazaiak közül Isabel Sanchez kapta el a legjobban a rajtot, hét pontot dobott a spanyol játékos, akihez a folytatásban felzárkózott Silvia Dominguez is, a pécsiek közül viszont csak Nicole Ohlde nyújtott elfogadható teljesítményt, így pillanatok alatt 13 pontosra nőtt a különbség (36–23), amit Fűzy Ákos már nem nézett tétlenül, időt kért.

Nagy változás azonban sajnos a rövid szünet után sem állt be a játékban, a hazaiak belga légiósa, Anke De Mondt a padról beállva tolta meg csapata amúgy is futó szekerét, gyorsan eljutott tíz pontig, a baranyaiak egyszerűen képtelenek voltak ellenállni a hazai rohamoknak. A támadójátékkal így hiába nem volt különösebb gondja a MiZo Pécsnek, a nagyszünetben 52–40-et mutatott az eredményjelző.

A felzárkózáshoz tehát elsősorban védekezésben kellett volna feljavulniuk a mieinknek, ami sikerült is, hiszen a harmadik negyedben 15 ponton tartották a spanyolokat, ám az utolsó játékrész előtt már nem volt kérdés, hogy mely csapat kerül előnybe az első mérkőzés után. Mégpedig azért, mert a Pécs mindössze öt pontot tudott szerezni a harmadik tíz percben, egyszerűen semmi sem sikerült a vendégeknek, akiktől ráadásul már ekkor kipontozódott Iványi Dalma.

A záró játékrész így már csak a szükséges rossz volt a baranyai lányok számára, akik közül csak a 21 pontig és 11 lepattanóig jutó Ohldéra nem lehet panasz (bár a mérkőzés második felében ő is visszaesett). A vége 85–63 lett.

Javítani pénteken lehet, ha a Pécs hazai pályán visszavág a spanyol csapatnak, akkor február 25-én visszatérhet Salamancába.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA

NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Salamanca–MiZo Pécs 2010 85–63 (24–15, 28–25, 15–5, 18–18)
A két győzelemig tartó párharc állása: 1–0 a Salamancának.


A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Bourges (francia)–Sopron 65–68
Jekatyerinburg (orosz)–Fenerbahce (török) 94–62
Szpartak Moszkva (orosz)–RC valencia (spanyol) 65–57
Legfrissebb hírek

„Valami egészen mást akartam” – bírósági végrehajtó lett a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
1 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
19 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
31 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
42 perce

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
59 perce

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2 órája

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2 órája