November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

2026.10.12. 12:17
null
Fotó: Dömötör Csaba
A magyar bajnok Vasas Óbuda november 24-én a végső győzelemre is esélyes Fenerbahce otthonában kezdi meg szereplését a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

A fővárosi együttes az isztambuli vendégjáték után egy héttel, december 1-jén a csoport másik, világsztárokat felvonultató együttesét, a Numia Vero Volley Milanót fogadja az Érd Arénában. Két héttel később a francia Levallois Paris látogat Magyarországra.

A januári folytatásban, 12-én a Vasas a nyáron kinevezett vezetőedző, Luca Bucaioni korábbi klubjának monzai csarnokában lép majd pályára, január 26-án pedig hazai pályán a Fenerbahce lesz az ellenfele. A Vasas a párizsiak elleni idegenbeli meccsel zárja a csoportkört február 3-án.

A négyesekből az első helyezettek egyből a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikok és az öt csoport legjobb harmadikja a negyeddöntőbe jutásért játszik majd egy egyenes kieséses párharcot. A maradék négy csoportharmadik a CEV-kupa negyeddöntőjébe kerül át, a negyedikek számára befejeződik az európai kupaidény.

 

Legfrissebb hírek

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
22 perce

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:55

Tóth Milán a rácson túliakkal is ünnepelt, gyerekek a lelátón – ilyen volt a Vasas–Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 17:34

Hiába Tóth Milán gólja, a Vasas nem bírt a Kisvárdával

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 16:35

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Gyerekek előtt nyerhetnek a hétvégén az angyalföldi futballisták

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 07:08

Női röplabda Extraliga: szettgyőzelemre futotta a Fatumnak Kaposváron

Röplabda
2026.10.09. 20:04

Visszatérés a fénybe: Bodnár Attila vakfocista húsz év után játszott újra látókkal

Minden más foci
2026.10.08. 08:01