Női kosárlabda: zártkapus sikerrel kezdte a válogatott az Eb-felkészülést

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.06.30. 20:43
Zártkapus mérkőzésen, az U20-as válogatott legyőzésével kezdte meg szerdán felkészülését az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre a női kosárlabda-válogatott.

Székely Norbert tanítványai Győrben 82–75-re nyertek némileg rendhagyó körülmények között, a két csapat ugyanis négy helyett öt negyedet játszott, és az A-keretből hiányoztak a rutinosabbnak számító tagok, köztük a kapitány Fegyverneky Zsófia, Horti Dóra, Kocsis Boglárka, vagy Bujdosó Nóra.

„Ennek a találkozónak az volt a célja, hogy minél több információt szerezzünk a kiegészítő emberekről, és elmondhassam, hogy ki mit csináljon vagy ne csináljon – kezdte értékelését az MTI-nek a szakvezető. – Múlt héten 20 főről 18-ra szűkült a keret, ezen a héten 15-en vagy 16-an maradunk, és jövő hétre alakul ki a végleges, 14-es létszám."

A találkozón öt negyedet játszottak a csapatok, akciódús, sok faulttal tarkított mérkőzés volt. Székely Norbert azt is elmondta, sok értékes tapasztalathoz jutott a szakmai stáb. A meccs legererdményesebbje Krivacevic Tijana volt (14 pont), Varga Zsófia 13 pontot szerzett, míg Szlimák Hajnalka 10 pontig jutott.

A nemzeti csapat augusztus 2-án kezdi meg a nyolc állomásos Eb-selejtezőt, a válogatott legközelebb jövő csütörtökön és pénteken a szerbekkel játszik barátságos mérkőzést Baján.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik