Férfi kosárlabda: Simon Balázs Szolnokon folytatja

KEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HUKEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HU
2012.06.13. 16:52
null
Simon Balázsnak (balra) Trotter Obie-t kell majd pótolnia Szolnokon (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Pár napja már keringett a pletyka az interneten és szurkolói körökben, amit az érintett részben megcáfolt, részben meg is erősített (a megkeresés megtörtént, megegyezés viszont még nem), a mai napon azonban hivatalossá vált, hogy Simon Balázs a 2012–2013-as idényt már a Szolnoki Olaj színeiben kezdi, és 2014 nyaráig biztosan a csapat alkalmazottja lesz. A klubváltást Halm Rolland, az Albacomp Fehérvár ügyvezetője erősítette meg az fmh.hu, a Fejér Megyei Hírlap honlapjának.

A klubváltás pikantériáját már maga a két fél is megadta, hiszen a Szolnok és az Albacomp a 90-es évek közepétől ősi ellenségnek számítanak, erre még rátett egy lapáttal, hogy Simonnak egy évig még elő szerződése volt a székesfehérváriakkal. A két együttesnek most sikerült megegyeznie a kivásárlási kondíciókról.

Mint ismeretes, a nagy célokat kitűző szolnoki együttes elvesztette kezdő egyesét, a magyar útlevéllel is rendelkező Trotter Obie-t . Nagyon sokan először arra gondoltak, hogy külföldi helyettese lesz Trotternek, hiszen az ő kvalitásait nehéz pótolni, és az Olaj majd valahol máshol próbálja meg megoldani a három légiósszabály okozta korlátokat (amely, mint azóta kiderült, csak a középszakasztól érdekes a szolnoki csapat számára, hiszen az Adria-liga és a EuroCup sem korlátozza a külföldiek számát). Nos, nem így lett, az egyetlen olyan magyar játékmestert sikerült a klubhoz csábítani, aki minőségben megközelítheti az előző két évben közönségkedvenccé váló, a pályafutását az orosz Nyizsnyij Novgorodban folytató Obie teljesítményét.

A 32 esztendős Simon kétszeres magyar bajnok és egyszeres Magyar Kupa-győztes, még a Kaposvár színeiben a 2000-es évek elejéről. Kaposvári évei után játszott külföldön is, előbb a Telekom Bonn-nál, amellyel az ULEB-kupában indult 2004–2005-ben, majd egy évre rá a belga Basket Groot Leuven gárdájával megjárta a EuroCupot is, nemzetközi kupatapasztalattal is rendelkezik tehát. 2007 óta volt az Albacomp játékosa, ahol a legutóbbi két évben ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
9 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
11 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
33 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája