Kosárlabda: a másodosztályban indul az új kecskeméti klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.09. 13:26
Megalakult Kecskeméten a KTE Kosárlabda Klub Kft., amelynek csapata a másodosztályban indul a következő bajnoki szezonban.

Sörös Jenő, a gazdasági társaság ügyvezető igazgatója hétfőn bejelentette: a szakmai igazgató Sztojan Ivkovics lesz, az első igazolás pedig a válogatott Wittmann Krisztián.

„A tizenegy városi vállalkozás által alapított gazdasági társaságot már bejegyezték a cégbíróságon, az új csapat ma adja be a nevezést a szövetséghez” – mondta az ügyvezető igazgató, és köszönetet mondott az UNIVER Kft.-nek, amely az 1911-ben alakult KTE nevének a tulajdonosa, és hozzájárult, hogy az új csapat is ezt a nevet vegye fel.

Homoki Tamás ügyvéd – egyben az egyik tulajdonos – hangsúlyozta: az eddig önkormányzati tulajdonú KSE Kft. helyett ezután a szakosztály magántulajdonban lévő gazdasági társaság keretén belül működik, ez viszont azt jelenti, hogy a második ligában tud indulni.

A tulajdonosok egyértelmű elvárása az, hogy jövőre a csapatnak, amely a legutóbbi szezonban a hatodik helyen zárt az élvonalban, jusson vissza oda, majd ott a korábbi hagyományoknak megfelelően szerepeljen.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyekért is felelős alpolgármestere ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat a magántulajdonba került gazdasági társaságot is támogatni fogja, egyben megköszönte a tulajdonosoknak, hogy a nagy hagyományú szakosztályt felkarolták. Hozzátette: az önkormányzat tovább segíti az NB I-es kézi- és röplabda szakosztályt is, és mindkét csapat indulása biztosított a következő bajnoki szezonban.

Sztojan Ivkovics elmondta: a szakmai stáb ugyanaz lesz, mint amelyik a KSE-ben működő csapaté volt.

„Nehéz három évet hagytunk magunk mögött, volt pár ember, aki gáncsolt bennünket, ez azonban erőt adott a folytatáshoz” – fogalmazott a szakmai igazgató, hozzátéve: megtisztelő ajánlatot utasított vissza azért, hogy bebizonyítsa, a kecskeméti kosárlabda nem „klinikai halott”, és képes önállóan is működni.

A sajtótájékoztatón írta alá az új klubhoz kétéves szerződését a válogatott Wittmann Krisztián.

Ivkovics bejelentette: a tavalyi csapat magyar magja, azaz Bencze Zoltán, Dénes Gábor és Hegedűs Gergely is az új kecskeméti klubban fog játszani.

Legfrissebb hírek

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:51

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Négy kapufát és tiszakécskei sikert hozott a KTE elleni vármegyei derbi

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:49

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53

A Kecskeméti TE legyőzte, és megelőzte a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 16:31

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23
Ezek is érdekelhetik