
Már nem Rátgéber László (balra) a férfi válogatottunk szövetségi kapitánya (Fotó: Mirkó István)<br />
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökségi döntésének értelmében Rátgéber Lászlónak a férfi felnőtt kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányi munkakörére kötött megbízási szerződését – annak 22. pontja alapján – a mai nappal az MKOSZ felmondja – áll a szövetség kedden kiadott közleményében.
A férfi válogatott vezetéséről a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Elnöksége később dönt.
Rátgébert januárban nevezték ki a férfi válogatott élére, irányítása alatt a nyári Európa-bajnoki selejtezőben három győzelemmel és öt vereséggel a negyedik helyen zárt a gárda a C-csoportban, így nem jutott ki a 2013-as szlovéniai viadalra.
A szakembernek az év végéig volt szerződése a szövetséggel, amelynek elnöksége október végén elfogadta Rátgéber szakmai beszámolóját. Az elnökség később dönt a válogatott vezetéséről. Az MKOSZ október 12-én szerződést bontott a női válogatottat irányító Stefan Svitekkel is, aki szintén elbukott csapatával az Eb-selejtezőkön.
Legfrissebb hírek

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből
Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!
Kosárlabda
2026.07.09. 09:32

Gasper Okorn szerint már van eredménye az építkezésnek
Kosárlabda
2026.07.08. 11:08

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal
Kosárlabda
2026.07.07. 12:28



