Kosárlabda: kizárták a Debrecent a sportcsarnokból

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 12:51
A debreceni sportcentrum nem várt tovább, és a százezrekkel tartozó Factum Sport Debrecen férfi kosárlabdacsapatát kizárta a sportcsarnokból. Az együttes jövője egyelőre kilátástalannak tűnik – adta hírül a haon.hu.

A klub hatszázezer forintos tartozása miatt a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. vezetősége úgy döntött, amíg nem törleszti az adósságát az NB I-es csapat, addig nem használhatja az Oláh Gábor utcai létesítményt.

„Korábban sem titkoltuk, hogy anyagi nehézségeink vannak, de ezzel nem vagyunk egyedi eset sem a kosárlabdázásban, sem a sportéletben” – mondta Takács Endre, a Factum-Sport Kft. ügyvezető igazgatója.

„A szerdai edzés előtt tizenöt perccel hívott a Sportcentrum műszaki igazgatója, és közölte, nem tudnak öltözőt és termet biztosítani a számunkra. A lehető legrosszabbkor jött a döntésük, hiszen a hétvégén a közvetlen rivális Jászberény csapatát fogadjuk, és ettől a meccstől akár a bennmaradásunk is függhet. Bár a jelenlegi helyzetben elképzelhető, nem tudjuk lejátszani a találkozót” – nyilatkozta Takács Endre.

A sportvezető elmondta, vannak tartozásaik a játékosok felé is, akik elfogadták a kialakult helyzetet.

„Küzdünk, próbáljuk életben, illetve az élvonalban tartani a Factumot, de ha nem változik a Sportcentrum viszonya hozzánk, akkor nem igazán látjuk a kiutat...” – tette hozzá a csapat ügyvezető igazgatója.

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Laza sikerrel nyitott a kosárlabdabajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.08.28. 21:13

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36
Ezek is érdekelhetik