Női kosár NB I: visszavágna a Pécs és a DVTK az elődöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 10:35
Az alapszakaszelső Uniqa Euroleasing Sopron 79–59-re múlta felül a PINKK-Pécsi 424-et, a bajnoki címvédő Hat-Agro Uni Győr pedig 81–74-re a Work Force DVTK-t a női kosárlabda-bajnoki elődöntő első összecsapásán. Az egyik fél második győzelméig tartó párharcok második felvonását kedd este rendezik Komlón, illetve Miskolcon.

„A végeredmény nem tükrözi, hogy sokáig jól tartottuk magunkat – mondta Török Szilvia, a PINKK irányítója a Nemzeti Sportnak. – A Sopron kezdő ötöse rendkívül erős, Amber Holt, Shenise Johnson és Jelena Milovanovics tudásával nehéz felvenni a versenyt A mi kispadunkról a soproni cseréknél tapasztaltabb játékosok tudnak bekapcsolódni, de a rivális fizikailag olyan erős, hogy gyakran hat emberrel is végig tudja játszani a mérkőzést. Megpróbáljuk meglepni a Sopront, mindent megteszünk, hogy kiszolgáljuk Pécsről átránduló szurkolóinkat, akik a kisebb komlói csarnokban rendre nagyszerű hangulatot teremtenek."

A miskolci drukkerek támogatásában és a meglepetés erejében bízik Szabó Petra, a DVTK bedobója is.

„Ha nem kapkodunk a hajrában, Győrben is győzhettünk volna. A lepattanók megszerzésében jobbak voltunk, mégsem tudtuk ezt kamatoztatni. Miskolcon határozottabbak leszünk, nekimegyünk a Győrnek!" – ígérte Szabó.

 

Legfrissebb hírek

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49
Ezek is érdekelhetik