Női kosár: Kovacsevics másfél év után újra csapatban edzett!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.12. 11:36
null
A korábbi győri kosaras eltántoríthatatlanul küzd a visszatérésért (Fotó: Natasa Kovacsevics Facebook)
Másfél év után ismét csapattal edzett Natasa Kovacsevics Belgrádban – számolt be róla a kosárlabdázó a Facebook-oldalán. A 2013-as tragikus baleset következményeként a korábbi győri játékos bal lábát amputálták, és egy speciálisan fejlesztett műlábbal fél éve kezdhette meg az edzéseket. Kovacsevics álma a francia és a szerb szövetség együttműködésének eredményeként valósulhatott meg.

 

Kovacsevics elképesztő lelkierőről tesz tanúbizonyságot a tragikus baleset óta, hozzáállása miatt megkapta a Szerb Válogatott Sportolók Szövetségének 2013-as fair play díját, illetve nemzetközi különdíjat kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) a sportág ifjúsági nagykövetévé nevezte ki, a Crvena zvezdával támogatásával pedig tavaly létrehozták a Natasa Kovacsevics Alapítványt, amelynek célja, hogy a tartós egészségi problémákkal, sérülésekkel küzdő sportolók rehabilitációját támogassa.

 

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01

Sorozatban ötödször lett aranyérmes az Egyesült Államok a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.13. 22:12

Értékelje a női kosárlabda-válogatott játékosainak világbajnoki teljesítményét!

Kosárlabda
2026.09.11. 08:27