Kosár Eb: a spanyolok sem tudták megfékezni a szlovén hengert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.14. 22:13
null
A Pau Gasol-vezette spanyol válogatott húsz ponttal kapott ki Szlovéniától az elődöntőben (Fotó: AFP)
A spanyolok ellen is folytatta remek szereplését Szlovénia a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, így bejutott az isztambuli torna fináléjába.

Az isztambuli Eb-végjáték első elődöntőjének 19. másodpercében Marc Gasol ziccerével Spanyolország szerzett vezetést. Ekkor még senki sem gondolta, hogy többé nem lesznek előnyben a legutóbbi négy Európa-bajnokságból hármat megnyerő spanyolok.

Pedig nem voltak, sőt, döntetlenre is csak 6–6-nál álltak.

A 15-15 pontig jutó Anthony Randolph, Goran Dragic duó vezette szlovén csapat az első félidőben őrizte néhány pontos előnyét, hogy aztán a nagyszünet után robbantson és állva hagyja a címvédőt, amelynek a negyedik negyedben végig húszpontos hátrányban játszva esélye sem volt a győzelemre,. vagy hogy egyáltalán megközelítse ellenfelét.

Az Eb-n százszázalékos Szlovénia úgy nyert húsz ponttal, összesen 92 pontot szerezve, hogy egy játékosa sem jutott 15 pont fölé, de öten is túljutottak tízen – igazi csapat, amely a torna legvégére került csúcsformába.

A döntőben Szerbia vagy Oroszország próbálkozhat azzal, hogy legyőzze.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ISZTAMBUL
ELŐDÖNTŐ

Szlovénia–Spanyolország 92–72 (25–19, 24–26, 24–12, 19–15)

PÉNTEKEN JÁTSSZÁK
20.30: Oroszország–Szerbia

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Férfi kosár Eb: bombameglepetést okozva búcsúztatták az olimpiai ezüstérmest a grúzok

Kosárlabda
2025.09.07. 19:36

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10
Ezek is érdekelhetik