„Hogy megérdemelt-e a sikere vagy nem, nem is lehet kérdéses, abba bele sem mennék, mennyivel volt könnyebb az útja, mint a másik ágon lévőknek. Világbajnok, összeszokott csapat, elviselte, hogy a beteg Álex Mumbrú szövetségi kapitány nem tudott annyit hozzátenni a szakmai munkához, amennyit szeretett volna. A legtöbb próbát kiálló gárda, a döntőben is megmutatta a győztes mentalitást és a tapasztalat fontosságát, ami a törököknek nem volt meg. Nem a németek voltak a favoritjaim, hanem a szerbek, aztán amikor a csoportban megverték őket a törökök, már azt gondolhattuk, hogy erőből be is húzzák a sikert, így is indult a finálé, de hiába volt náluk a legjobb edző és a legjobb játékos, első nekifutásra ez nem volt elegendő.”
Közös podcastjükben Zsivera és a magyar válogatott irányító, Somogyi Ádám már egy évvel ezelőtt is a következő öt év egyik világsztárjaként hivatkozott a török erőcsatárra, Alperen Sengünre, mert egy ennyire képzett magasemberre lehet rendszert építeni és vele könnyű összerakni a győztes csapatot és taktikát, persze a megfelelő társakkal. Ő és válogatottja szereplése tehát nem volt meglepetés, ellentétben a spanyol Mario Saint-Supéryvel és a finn Miikka Muurinennel, aki hat évvel fiatalabb (2007-es születésű) a mi Valerio-Bodon Vincentünknél, utóbbira mégsem merünk egyelőre alapozni a nemzeti együttesben – harmadikként említette beszélgetőpartnerünk a langaléta izlandi Tryggvi Hlinasont, aki jóval idősebb a két említett külföldi játékosnál, viszont jó szerződésekhez juthat a következő években.
„Grúzia teljesítményét mindenképpen a pozitív meglepetések között tartom számon – taglalta Zsivera Gábor. – A spanyolokat és a franciákat is tulajdonképpen ki-ki meccsen verte meg, az aranygeneráció a csúcsra ért, más kérdés, hogy a finnek ellen elszakadt a cérna néhány játékosnál. A bosnyákok továbbjutása a csoportból szintén nagy bravúr, még akkor is, ha a Janisz Adetokunbo nélküli görögöket verték meg hozzá. Nem kérdéses, indokolt a huszonnégy csapatos Eb, csak az egyik rendező, Ciprus lógott ki lefelé, egyébként minden meccs éles volt, magas szinten van az európai kosárlabdázás. Szívfájdalmam, hogy ebben a mezőnyben ott kellett volna lennünk nekünk is, négy-öt csapatnál is jobbak vagyunk, a 18–20. pozíció környékén lenne a mi helyünk, kár, hogy ezt a pályán nem juttathattuk érvényre.”
Zsivera hozzátette, tökösnek tartja a spanyolokat és a franciákat, hogy a generációváltást akár világversenyek elengedésével is meglépik. Úgy látja, tornákat dönthet el, hogy az irányító, labdás hátvéd poszt lyukasnak számít Európában, még a topválogatottak is kihívással küzdenek ebben a pozícióban.
Alan Ibrahimagic, a német válogatott megbízott szövetségi kapitánya: – Huszonnégy percen át hátrányban voltunk, a törököknek mindig volt válaszuk, amikor visszakapaszkodtunk. De elképesztően tehetséges a csapatunk, sohasem esünk pánikba, nem idegeskedünk. Tudtuk most is, a nehéz pillanatokban ott van a csapatkapitányunk, Dennis Schröder vagy Andi Obst, Isaac Bonga, Daniel Theis, ők betalálnak. Alperen Sengün, a török válogatott erőcsatára: – Ez az utazás nemcsak a csapaté volt, hanem egész Törökországé. Nagyon nehéz kifejezni azt a büszkeséget, amit érzek. Minden küzdelem során, minden edzésen, minden percben újra áthatott a büszkeség, hogy ennek a nemzetnek a tagja lehetek. Mert minden lépés, minden győzelem és minden vereség során együtt vagyunk, egyek vagyunk. Janisz Adetokunbo, a görög válogatott erőcsatára: – Nyertem már NBA-bajnoki címet, ám ahhoz fogható nincs, mint amikor a hazádat képviseled, és tizenkétmillió ember együtt lélegzik, együtt él a válogatottal. Amikor képes vagy boldoggá tenni ennyi embert és inspirálni a következő generációt, ahogyan a 2005-ös Eb-győztesek inspiráltak minket – ez a legfantasztikusabb, amit valaha láttam. |