Férfi kosár Euroliga: egy évre eltiltották a hatszoros bajnok tulajdonosát

2018.02.06. 14:28
A férfi kosárlabda Euroliga legfőbb szerve egy évre minden Euroliga-mérkőzéstől eltiltotta Dimitrisz Jannakopuloszt, a sorozatot hatszor megnyerő Panathinaikosz tulajdonosát.

Az üzletember 2012 óta tulajdonolja a Pana kosárlabdacsapatát. Azóta már számos alkalommal borzolta a kedélyeket a magatartásával, leginkább azonban tavaly indult be, amikor csapata a Fenerbahcéval találkozott az Euroliga rájátszásában.

Jannakopulosz összeszólalkozott a török szurkolókkal, és a görög együttest 13 évig, azóta pedig a Fenert irányító Zseljko Obradovicsot is megtalálta verbálisan.

Az üzletember számos alkalommal kinyilvánította azt is, hogy szerinte a játékvezetők úgy kezelik a liga „legjobb csapatát”, mintha az a legnagyobb ellenségük vagy egy utánpótlásgárda lenne.

Legutóbb január 17-én futott össze a Panathinaikosz és a Fenerbahce, és csakúgy, mint a rájátszásbeli meccseket, ezt is a törökök nyerték, a tulajdonos pedig ismét tiszteletlenül nyilatkozott a másik félről, majd kiadott egy közleményt is.

Az Euroliga ekkor indított vizsgálatot a pénzember ellen. A liga igazgatótanácsa aggodalmát fejezte ki a több szabályt is megszegő Jannakopulosz magatartása miatt, és úgy döntött, hogy 12 hónapra eltiltja mindenféle Euroliga-mérkőzéstől.

Legfrissebb hírek

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

Hazája harmadosztályában köthet ki az Euroliga tavalyi ezüstérmese

Kosárlabda
2026.09.01. 14:14

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30

Varga Barnabás duplázott, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:55

Varga duplája is kellett az AEK-nek; a Fenerbahce a Lyont legyőzve főtáblás a BL-ben – eredmények

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:50

Bamidele Yusufnak a barátját is le kell győznie a továbbjutásért

Európa-liga
2026.08.26. 12:49

Openda fejesére Greenwood válaszolt, nem bírt a Fener a Lyonnal a BL-playoffkörben

Bajnokok Ligája
2026.08.18. 23:04