Női kosár NB I: az MKOSZ négy fegyelmi eljárást indított

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2018.05.03. 09:25
A Sopron már csütörtökön eldöntheti a Szekszárd elleni párharcot, és megszerezheti az aranyérmet – Bodnár Péter MKOSZ-főtitkár azonban fegyelmi eljárást kezdeményezett mindkét féllel és Benczur Tamás játékvezetővel szemben is.

A Szekszárdnak változtatnia kell.

A szakmai stábnak ki kell valamit találnia, hogy megállítsa a Sopron Basketet, amely 2–0-ra vezet a fináléban, s csupán egy lépésre van attól, hogy sorozatban negyedszer is megnyerje a honi élvonal küzdelmét. Djokics Zseljko és csapata talán abban reménykedhet, hogy az egyébként is teljesítőképességük határán járó soproniak nem bírják tovább, jön egy kisebb hullámvölgy a sorozatterhelés hatására. Ha így történik, a tolnaiaknak csütörtök este lehet esélyük a szépítésre – tavaly a harmadik mérkőzésen kétszeri hosszabbítás után sikerült nekik. A soproni játékosok kedd délelőtt jó hangulatú csapatreggelivel hangoltak a folytatásra, délután aztán ismét labdát fogtak a kezükbe. A Szekszárd vezetősége eközben arra kéri szurkolóikat, hogy az egységes megjelenés érdekében – lehetőségük szerint – fehér színű felsőruházatban érkezzenek a találkozóra, és a közelmúlt eseményei ellenére sportszerűen fogadják a vendégjátékosokat.

A döntőt ugyanis, sajnos, a két fél szópárbaja mérgezi, a helyzet eszkalálódott, és biztos, hogy az ügynek/ügyeknek lesz folytatása.

„A mögöttünk hagyott hétvégén négy fegyelmi eljárást kezdeményeztem – mondta lapunk megkeresésére Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, akinek több feljelentést is kezelnie kellett. – Egyet Roberto Íniguez soproni edző, kettőt Djokics Zseljko szekszárdi edző nyilatkozata miatt, továbbá vizsgálat indult az egyik játékvezető megjegyzése kapcsán, amelyet a döntő első mérkőzése alatt tett. Az MKOSZ eddig is mindent elkövetett annak érdekében, hogy a sportszervezetek egymás közti harca ne ártson a sportágnak, és a jövőben is mindent megteszünk ezért. Fontos a bajnoki döntő, de van egy bizonyos határ, ameddig egy klub védheti az érdekeit, ezen túl nem tehet elmarasztaló és megalázó megjegyzéseket a nagy nyilvánosság előtt.”

Bodnár Péter hozzátette, céljuk, hogy mindenkit elrettentsenek attól, hogy ily módon járjon el. Mindkét klub ellen eljárás indult tehát, a finálét ez nem befolyásolja, a garanciális szabályok miatt egyébként is több hetet vesz igénybe az esetek kivizsgálása. Előírás vonatkozik arra, mikor kell értesíteni az érintett sportszakembereket, és nyilván van átfutási ideje annak is, hogy ők megjelenjenek (vagy éppen távol maradjanak) a fegyelmi testület előtt. A fentebb említett játékvezető Benczur Tamás, aki Roberto Íniguez videós nyilatkozata szerint azt mondta neki az első mérkőzésen, hogy „Ez egy sz.r”, a szekszárdiak pályán és azon kívül tanúsított magatartására utalva.

Legfrissebb hírek

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49
Ezek is érdekelhetik