Férfi kosár vb-selejtező: Ivkovics szűkítette a keretet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.26. 10:47
Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya 12 fősre szűkítette keretét a csapat soron következő két világbajnoki selejtező-mérkőzésére – a magyar szövetség tájékoztatása szerint.

A szakvezető múlt héten 16 fős névsort jelentett be, s akkor jelezte, hogy sérülések miatt bizonytalan a végleges keret, amelynek kihirdetésével az utolsó pillanatokig fog várni a csütörtöki, Koszovó elleni találkozó előtt.

Az együttes két nap múlva Pristinában mérkőzik Koszovó válogatottjával, majd vasárnap a Tüskecsarnokban fogadja a litván csapatot.

A magyarok négy kör után a harmadik helyen állnak a csoportjukban, amelynek Lengyelország a negyedik tagja.

A VÁLOGATOTT KERET
Vojvoda Dávid, Ruják András, Govens Darrin, Perl Zoltán, Kovács Péter, Benke Szilárd, Allen Rosco, Filipovity Márkó, Eilingfeld János, Horti Bálint, Keller Ákos, Molnár Márton

Legfrissebb hírek

Golomán György motiváltan készül új csapatánál

Kosárlabda
2025.08.30. 08:58

Törlés, késés, defekt – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
2025.08.26. 00:01

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
2025.08.23. 11:14

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.08.20. 20:44

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
2025.08.19. 09:37

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
2025.08.19. 08:53

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
2025.08.18. 07:46

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37
Ezek is érdekelhetik