Női kosárlabda: válogatott játékossal erősített a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.12. 09:23
null
Katona Szidónia (jobbra) Ceglédről igazolt a DVTK-hoz (Fotó: Dvtk.eu)
Diósgyőrben folytatja pályafutását a magyar női kosárlabda-válogatott bedobója, Katona Szidónia.

 

 

„Nagyon örülök annak, hogy a DVTK-hoz szerződhettem, hiszen mind a már meglévő csapat, mind a szurkolótábor nagyon szimpatikus számomra. Nagy húzóerő volt, hogy rendszeresen sokan vannak kint a meccseken, külső szemlélőként olyan a Diósgyőr, mint egy nagy család. Hatalmas meglepetés nem érhet, hiszen a csapattársaim többségét ismerem, ahogy az edzőmet is, hiszen dolgoztam velük. Olyan csapat leszünk, akik nem magukért, hanem a közösségért és a szurkolókért képesek hatalmasat alkotni” – nyilatkozta Katona Szidónia.

Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója abban bízik, hogy új játékosuk rengeteget fog fejlődni a következő idényben. „Jól használja fizikai adottságait, bontja a védelmet, kívülről és gyűrű alól is veszélyes a rá jellemző és női mezőnyben ritkán látható lepörgéses dobással” – mondta.

Katona Szidónia a pályafutását a BEAC-ban kezdte, majd megfordult a Vasasnál, 2014-ben bajnokságot nyert a PINKK-Pécsi 424 csapatával, az előző három szezont pedig Cegléden töltötte.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

Kosárlabda
2026.09.21. 21:35

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01