3x3-as kosár Eb: vereség, siker, negyeddöntős magyar férfiak

BARANYI KRISTÓF/MTIBARANYI KRISTÓF/MTI
2019.08.31. 22:09
null
Mohácsi Máté (b), a magyar és Alekszej Zerdgyev, az orosz válogatott játékosa (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A magyar férfiválogatott kikapott az első mérkőzésén az oroszoktól a 3x3-as debreceni kosárlabda Európa-bajnokságon, ezt követően viszont legyőzte a franciákat, így bejutott a vasárnapi negyeddöntőbe.
Női válogatottunk bravúrja után szombaton a férfiakon volt a sor, hogy megmutassák, nem véletlen kvalifikálták magukat a kontinenstornára. A Demeter Attila, Halász Ákos, Ivosev Tamás, Mohácsi Máté összeállításban érkező nemzeti csapatunk illusztris társaságba került, a második kiemelt Oroszország, és a szintén a mieink előtt jegyzett Franciaország mellé, a B-csoportba.

Legnagyobb reménységünk egyértelműen Ivosev játéka lehetett, akinek sem a szakágat, sem a várost nem kell bemutatni: tavaly nyáron megnyerte a 3x3 első számú nemzetközi klubtornáját, a World Tour Masterst az Újvidék csapatával, majd novemberben DEAC kosárlabdacsapatához igazolt, és Magyar Kupa bronzérmes lett.

Csirke Ferenc szövetségi kapitány legényei nem illetődtek meg, nekirontottak az oroszoknak, 12–12-ig fej-fej mellett haladt a két együttes. A vendégek azonban jobban koncentráltak a végjátékban, és 21–15-ös győzelmet arattak. A helyzet tovább bonyolódott a második csoportmeccsen, ahol a franciák valósággal legázolták az oroszokat, ami azt jelentette, hogy a mieinknek nem volt elég nyerni, minimum 17 dobott pontra is szükség volt. Másfél perc volt hátra a mérkőzésből, az állás 13–13-mas döntetlen. Ivosev Tamás faulttal együtt juttatta a labdát a gyűrűbe, majd a büntetőt is a helyére tette, ezzel megszerezve a magyar csapatnak a vezetést.

Ekkor Halász Ákos pillanatai következtek, akinek borzasztóan elsült a keze, sarokból elengedett kétpontosa után már a 18-as szám szerepelt Magyarország neve mellett az eredményjelzőn. Biztos, ami biztos, ezután bevágott még kettőt, ezzel idő előtt befejezve a találkozót.

Ünnepi hangulat uralkodott el Debrecen főterén, hiszen férfi és női csapatunk is versenyben maradt, és tovább küzdhet az Európa-bajnoki címért.

A kontinenstornán 16 ország 12 női és 12 férfi együttese vesz részt. Vasárnap a negyeddöntőket, elődöntőket, és a helyosztókat rendezik. A magyar női csapat a negyeddöntőben a spanyolokkal mérkőzik.

A 3x3-as kosárlabdában tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, amelyet egy palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.

3x3-as Férfi Európa-bajnokság, Debrecen
Csoportmérkőzések
MAGYARORSZÁG–Oroszország 15–21
MAGYARORSZÁG–Franciaország 22–15

Legfrissebb hírek

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 17:17

DVSC: Franciaországból érkezett válogatott középpályás, csatár is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 11:37

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
2026.08.31. 10:17

Gert Remmel: Most azt a Debrecent láthatták a pályán, amelyiket látni is szeretnénk

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 07:41

Dzsudzsák bombája csak egy pontot ért a Lokinak az MTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 21:51

A Vasas 29 év után nyerne újra Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 11:27

Kosárlabda: ötnapos 3x3-as fesztivál jön Debrecenben

Kosárlabda
2026.08.25. 15:43

13-szoros bajnokcsapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst – hivatalos

Minden más foci
2026.08.24. 09:41