Tokió 2020: Budapesten a 3x3-as kosár kvalifikációs tornája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.01. 17:33
Jövő áprilisban Budapest ad otthont a 3x3-as kosárlabda utolsó olimpiai selejtezőtornájának.

A nemzetközi szövetség (FIBA) honlapjának beszámolója szerint Japánban, Ucunomijában jelentették be a tokiói ötkarikás játékokon már biztos résztvevő, nemenként négy csapatot, a márciusi indiai selejtezőtornán induló 20–20 válogatottat, valamint a záró kvalifikációs viadal mezőnyét.

A férfiaknál ranglistahelyezése alapján tokiói induló Szerbia, Oroszország, Kína, valamint a rendező Japán, míg a nőknél Oroszország és Kína mellett Mongólia és Románia.

Indiában a nőknél a világbajnoki ezüstérmes magyarok a hollandokkal, az észtekkel, a fehéroroszokkal és Srí Lanka válogatottjával kerültek egy ötösbe. A húsz résztvevő közül mindkét nemnél három csapat szerez indulási jogot a japán fővárosba.

Amennyiben Indiában nem jár sikerrel Károlyi Andrea együttese, egy hónappal később a budapesti hatcsapatos tornán is harcba szállhat az utolsó kvótáért, akárcsak a férfi válogatott, amely ugyancsak résztvevője a záró viadalnak.

A 3x3-as kosárlabdában – amely új számként szerepel a 2020-as olimpia műsorán – tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, amelyet egyetlen palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.

Legfrissebb hírek

A negyeddöntőben búcsúzott a magyar női csapat

Kosárlabda
2025.09.07. 10:59

Bravúros győzelemmel kezdett a női válogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:57

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

3x3-as női kosárválogatottunk célkitűzése hasonló a vb előttihez

Kosárlabda
2025.08.24. 09:25

Jakab Máté: Mindenkinek borsot akarunk törni az orra alá Ulánbátorban

Kosárlabda
2025.06.19. 15:11

3x3-as kosárlabda-vb: Ulánbátorban is összecsap a női válogatott Kanadával

Kosárlabda
2025.05.27. 12:02

Kosárlabda: kiesett az U23-as női válogatott a 3x3-as vb-n

Utánpótlássport
2024.09.15. 10:30
Ezek is érdekelhetik