Férfi kosár: Ivkovics kijelölte keretét a felkészülésre

2020.02.12. 19:24
null
Ivkovics Sztojan kijelölte a magyar válogatott keretét (Fotó: Földi Imre)
Minden bizonnyal Ivkovics Sztojan utolsó két mérkőzése következik jövő héten a magyar férfiválogatott élén, a kerettagok szerdától készülnek a soros Európa-bajnoki mérkőzésekre, Kecskeméten.

 

Jövő héten két mérkőzéssel elkezdődik az Európa-bajnoki selejtezősorozat a magyar válogatott számára is, a cél a 2021-es kontinensviadal. Olyan szempontból mindenképpen érdekes a nyitány, hogy az aktuális kapitány, Ivkovics Sztojan a jelenlegi állás szerint rögtön a Szlovénia, illetve Ukrajna elleni összecsapás után távozik is a posztjáról.

Enyhén szólva is faramucinak tűnik a helyzet, és nem tudni, hogy mit vált ki a kerettagokból, minden esetre Ivkovics nagy meglepetéseket nem okozott a szerdai kerethirdetéssel, amire talán a szurkolók felkaphatják a fejüket, hogy a Zalaegerszeg 33 éves erőcsatára, Szabó Zsolt is meghívást kapott.

„Mindenki tudja, hogy aki megszegte szabályainkat, vagy korábban lemondta a válogatottságot, nem lehet közöttünk – kezdte a szövetségi kapitány. – Akadtak korábban olyan játékosok, akik különböző okokból kérték mellőzésüket, ilyen volt Szabó Zsolt is, és hat éve nem dolgozott velünk. Tavaly nyáron sokat dolgoztunk a válogatottal, de az akkor velünk készülő három erőcsatárból egyre sem számíthatok, Eilingsfeld János, Golomán György és Juhos Levente is sérült. Kedvelem Szabó Zsolt személyiségét, akaraterejét, harcosságát, ezért felhívtam, hogy csatlakozna-e hozzánk, és ő egy órával később igent mondott. A válogatottnál kialakult helyzetre tekintettel aztán később is beszéltünk, nem akartam kellemetlenséget neki okozni azzal, hogy pont most fogadja el a meghívást, de jólesett, hogy számíthatok rá. Allen Rosco szereplése is kérdéses volt, de ő is igent mondott, és jönni fog Japánból. Vojvoda Dávid már meg is érkezett, jó hangulatban kezdtük meg a felkészülést.”

A keret tagjai közül természetesen még nem mindenki futott be Kecskemétre, de néhány napon belül teljes lesz a csapat, és Ivkovics Sztojan bizakodva futhat neki a címvédő Szlovénia elleni, jövő csütörtöki meccsre, valamint az azt követő, vasárnapi ukrajnai összecsapásra.

A magyar válogatott kerete: Allen Rosco (Gunma Crane Thunder, japán), Benke Szilárd, Filipovity Márkó, Perl Zoltán, Váradi Benedek (mind Falco), Fazekas Máté (Orange Academy Ulm), Ferencz Csaba (Körmend), Govens Darrin, Lukács Norbert (Fehérvár), Horti Bálint (PVSK), Keller Ákos (Orlandina Basket, olasz), Pallai Tamás (Szolnok), Pongó Marcell (Nürnberg, német), Szabó Zsolt (ZTE), Tóth Norbert (klub nélküli), Valerio-Bodon Vincent (Atomerőmű SE), Vojvoda Dávid (Reggio Emilia, olasz)

A PROGRAM
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK, F-CSOPORT
1. forduló. Február 20.:
MAGYARORSZÁG–Szlovénia, Szombathely, 18. Ausztria–Ukrajna, Graz, 19.30. 2. forduló. Február 23.: Szlovénia–Ausztria, Koper, 17. Ukrajna–MAGYARORSZÁG, Zaporizzsja, 17

Legfrissebb hírek

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből

Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Férfi kosárlabda vb-selejtező: keretet hirdetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.16. 11:20

Ismét Szlovéniában edzősködik a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.09. 16:34

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!

Kosárlabda
2026.07.09. 09:32

Gasper Okorn szerint már van eredménye az építkezésnek

Kosárlabda
2026.07.08. 11:08