Női kosár: Határ Bernadett idén nem megy a WNBA-be

2020.05.18. 17:54
null
Határ Bernadett idén nem megy a WNBA-be (Fotó: Dömötör Csaba)
Idén nem megy az észak-amerikai profi női kosárlabdaligába (WNBA) Határ Bernadett. A magyar bajnoki címvédő Sopron játékosa a WNBA idényében az Indiana Fevert erősítené, ám végül úgy határozott, hogy idén nyáron nem utazik az Egyesült Államokba – közölte a Magyar Nemzet honlapja.

 

„Múlt héten csütörtökön megműtöttek, amit most három hónap rehabilitáció követ” – idézte Határt a weboldal. A 25 éves, 208 centiméter magas játékos elárulta: a szezon utolsó másfél hónapjában sérüléssel bajlódott, már a válogatott februári Európa-bajnoki selejtezői után ki kellett volna hagynia legalább három hetet. Ám mivel a Sopron éppen több gonddal is küszködött, rossz passzban volt, ráadásul az edzéseken is kevesen voltak egészségesek, ezért nem pihent, erre az idény befejezése után kerített sort.

„Tíz napig nem edzettem, de ezt követően a kevésbé intenzív gyakorlatoknál is éreztem a fájdalmat a bokámban. Elmentem MR-vizsgálatra, ami után az orvosok a műtétet javasolták. Akkor erre még nemet mondtam, reméltem, lesz más megoldás is. A leleteket elküldtem Indianába, ahol azt mondták, rajtam múlik, hogy kiutazom-e, ők mindenesetre a szűk, tizenkettes keretben számítanának rám” – közölte.

Jelenleg sem a férfiak ligájának (NBA), sem a WNBA-nek nincs kitűzve az időpont a folytatásra, a bokáját viszont egy éven belül biztosan műtenie kellett volna Határnak.

„Abban maradtunk, hogy felfüggesztjük a szerződésemet. Ez azt jelenti, hogy a jövő nyárig a játékosuk maradok, folyamatosan figyelnek, segítenek, és ha nem jön közbe semmi, akkor a tavasszal, a magyar bajnokság befejezés után megyek, és készülök a WNBA-meccsekre” – fejtette ki Határ.

„Nagyon nehéz döntés volt, de úgy érzem, a legkisebb rosszat választottam. Ha most odamegyek, valakit kitesznek miattam a keretből, és pár hét múlva kiderül, nem tudok játszani, nem lenne tisztességes. Arról nem is szólva, hogy ma még nem tudni, lesz-e az idén WNBA” – fűzte hozzá. Kiemelte: reményei szerint a hazai felkészülés rajtjára újra tökéletes állapotban lesz.

Legfrissebb hírek

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
20 órája

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
2026.08.10. 08:57

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

WNBA: rangadót nyertek Juhász Dorkáék

Kosárlabda
2026.08.02. 21:59

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

WNBA: Juhász Dorka bevágott négy hármast, a Lynx folytatta győzelmi sorozatát

Amerikai sportok
2026.07.31. 11:18

Ismét győzött Juhász Dorkával a ligaelső Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2026.07.29. 08:31

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28