Férfi kosár: Hangáék döntősök a spanyol bajnokságban

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.12. 00:48
null
Pau Gasol (16) tizenöt pontjával a Barcelona legeredményesebb játékosa volt (Fotó: Barca Basket)
Hanga Ádám csapata, a Barcelona 89–72-re legyőzte hazai környezetben a Tenerifét a spanyol kosárlabda-bajnokság elődöntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2–1-es összesítéssel megnyerte az egyik fél második sikeréig tartó párharcot, és bejutott a döntőbe, amelyben ősi riválisával, a Real Madriddal mérkőzik majd meg.

 

Hangáék a Tenerife elleni párharc harmadik meccsén szinte végig vezettek, a harmadik negyed végén már 18 ponttal is (68–50), így a záró játékrészben nem forgott veszélyben a győzelmük és a továbbjutásuk. A magyar válogatott játékos a pályán töltött szűk húsz perce alatt 3 pontot, 4 lepattanót és 1 asszisztot jegyzett.

A Barcelona a döntőben az alapszakaszgyőztes Real Madriddal találkozik, amelyet ebben az idényben az eddigi hat egymás elleni összecsapásukból négyszer megvert. A mostani lesz a két együttes 20. párharca az ACB-liga rájátszásában.

A döntő első mérkőzésére vasárnap Madridban kerül sor, majd jövő kedden a Palau Blaugranában küzdenek meg egymással a felek.

KOSÁRLABDA, SPANYOL BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Barcelona–Tenerife 89–72
(23–21, 23–18, 22–11, 21–22)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Barcelona javára

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

Yaakobishvili Antal Tenerifén folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.22. 10:40

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14

Parádés teljesítmény az egyetemi bajnokságban: 100 pontot ért el a DEAC kosarasa!

Kosárlabda
2026.01.20. 11:11

Férfi kosár MK: a Szolnok közel harminccal megverte az Alba Fehérvárt, ezzel elődöntős

Kosárlabda
2026.01.18. 19:53
Ezek is érdekelhetik