Sportrádió: Napról napra úgy kelek fel, hogy értékelem az egészségemet – Gereben Lívia

2022.07.25. 21:53
null
Gereben Lívia (Fotó: Dömötör Csaba)
Gereben Lívia, a 2019-ben leukémiával diagnosztizált válogatott kosárlabdázó volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége. A 23 éves játékos, bár sokan bántották azért, mert megváltozott, szeretné lezárni a történteket, és nem erre gondolni. Gereben Lívia Lantos Gábornak arról is beszélt, meg sem fordult a fejében, hogy felhagy az élsporttal, ugyanakkor jelenleg nincs csapata.

„Nagyon pozitívan gondolok erre az időszakra, nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy ki tudtam belőle jönni, és úgy érzem, semmilyen lelki maradványa sincs bennem. Ez tényleg csak megerősített, és napról napra úgy kelek fel, hogy értékelem az egészségemet; mindent sokkal jobban tudok értékelni az életben” – mondta Gereben Lívia a betegségéről és az abból való kigyógyulásáról.

A válogatott kosárlabdázó a Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélt többek között a róla készült filmről, a szekszárdi klubbal megromlott viszonyáról, jelenlegi helyzetéről és jövőjéről is, hiszen ha augusztus 20-ig nem vásárolják ki szerződéséből, akkor a válogatottban sem tud pályára lépni.

Legfrissebb hírek

Laczka Miklós: A felelős gondolkodás áll hozzám közelebb

Kosárlabda
2026.06.26. 09:14

Takács-Kiss Virág: A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy eljutok idáig

Kosárlabda
2026.06.19. 07:21

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-re a magyar női 3x3-as kosárválogatott

Kosárlabda
2026.05.26. 12:06

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

Kosárlabda
2026.05.12. 10:50

WNBA: Juhász Dorka nélkül szenvedett egypontos vereséget a Minnesota

Amerikai sportok
2026.05.10. 10:22

Studer Ágnes a Pécs bajnoki címéről: „Kivételes csapatunk van”

Kosárlabda
2026.05.08. 11:34

Női kosárlabda NB I: egy győzelemre a bajnoki címtől a Pécs

Kosárlabda
2026.05.02. 16:04
Ezek is érdekelhetik