U20-as női kosár Eb: kikapott a csehektől a magyar válogatott

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 19:59
null
A mieink nem bírtak a csehekkel (Fotó: fiba.basketball)
63–50-es vereséggel kezdte a Sopronban rendezett U20-as Európa-bajnokságot a magyar női kosárlabda-válogatott. Cziczás László tanítványai az első negyedben végig vezettek, de a csehek a másodikban ritmust tudtak váltani és jelentős különbséget alakítottak ki.

Jó előjelekkel várta a hazai rendezésű kontinensviadalt az U20-as válogatott, hiszen Szlovákia korosztályos csapatát kétszer is legyőzte a felkészülés alatt, miközben a spanyol U23-as együttest is felülmúlta, s csak a hispánok U20-asaival szemben maradt alul.

A Sopronban zajló Eb A-csoportjának első körében Csehország ellen sem kezdtek rosszul a mieink, hiszen az első negyedben végig vezettek néhány ponttal, igaz, a vendégek sem szakadtak le.

Aztán a második etapban sokat változott a mérkőzés képe, hiszen a csehek egy 14–0-s sorozattal fordítottak (20–32), és a nagyszünetben már 36–24-re vezettek.

Szerencsés Tamaráék a térfélcsere után sem tudtak zárkózni és a záró negyedet 56–35-ös hátrányból kezdték.

A negyedik negyedben viszont valamelyest sikerült csökkenteni a hátrányt, de a magyar U20-as kosárlabda-válogatott így is 63–50-es vereséget szenvedett az Eb első mérkőzésén.

U20, NŐI KOSÁRLABDA
EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT
1. FORDULÓ

Magyarország–Csehország 50–63 (17–15, 7–21, 9–20, 17–7)
Legjobb dobók: Madár 12, Krasovec 8, ill. Kadlecová 12/3, Vydrová 11, Paurová 8

Legfrissebb hírek

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
2026.01.16. 11:56

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2026.01.15. 20:28

Juhász Dorka volt a Galatasaray legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
2026.01.15. 09:30

A DVTK-nak nem volt esélye a Zaragoza ellen a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.14. 19:42

Kosárlabda: egy évre kitiltották a játékvezetőt meglökő szurkolót

Kosárlabda
2026.01.09. 12:09
Ezek is érdekelhetik