Férfi kosár Ek: nagyon simán veszített a Körmend Lengyelországban

Vágólapra másolva!
2022.10.26. 21:07
null
Simán kikapott idegenben a Körmend (Szendi Péte/Vas Népe)
Az Egis Körmend sima vereséget szenvedett szerdán a lengyel Wloclawek csarnokában a férfi kosárlabda Európa-kupa harmadik fordulójában, ezzel továbbra is nyeretlen.

A magyar bajnoki ezüstérmes vasiak Finnországban 77–62-es vereséget szenvedett a Karhu vendégeként, majd hazai pályán egy dudaszós triplával 99–98-ra kikaptak a portugál Sportingtól.

Antonisz Konsztantinidesz vezetőedző együttese – amely az NB I-ben 2/2-es győzelmi mérlegnél tart – az Ek-folytatásban az 1/1-gyel álló Wloclawekhez látogatott, méghozzá Ferencz Csaba nélkül. A 37 éves válogatott játékos sérülés miatt nem tartott társaival.

A szerdai összecsapáson nem sikerült javítania a Körmendnek, mindegyik negyedet a hazai csapat nyerte, így a magyar együttes a harmadik mérkőzése után is nyeretlen, ezzel csoportjában a negyedik, azaz utolsó helyen áll. A vendégek legeredményesebb játékosa Marjan Cakarun volt, de ő is alig jutott tíz pont fölé, 11-gyel zárt.


KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-KUPA
3. FORDULÓ
G-CSOPORT

ANWIL WLOCLAWEK–EGIS KÖRMEND 88–58 (27–17, 23–15, 16–14, 22–12)
Wloclawk, 1000 néző. V: Deman (francia), Manuel Rodríguez (spanyol), Helmsteins (lett).
WLOCLAWEK: Laczynski 11/6, Greene 14/6, Bostic 19/12, Sobin 4, Petrasek 10. Csere: Dawdo 2, Woroniecki 11/6, Nowakowski 3/3, Slupinski 10, Lazarski 4, Szewczyk. Edző: Przemyslav Frasunkiewicz
KÖRMEND: Chambers 9/3, Mitchell 8, Takács Kristóf, Moore 8, Cakarun 11. Csere: Kiss M. 4, Omenaka 4, Parrish 7/6, Durázi, Doktor 2, Balogh M. 5/3. Edző: Antonisz Konsztantinidesz
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–0. 7. p.: 12–13. 13. p.: 34–17. 17. p.: 43–24. 22. p.: 53–32. 26. p.: 59–40. 32. p.: 71–48. 36. p.: 80–49
MESTERMÉRLEG
Antonisz Konsztantinidesz: – Reális eredmény született. A lengyel csapat idegenben túl nagy falat volt nekünk, nincs meg ehhez a szinthez a kellő rutinunk, erőnk. Maradt még három meccsünk, amelyet fel kell használnunk a csapatépítésre, a fejlődésre, a fiatalok tapasztalatszerzésére. Elsősorban a hazai bajnokságra összpontosítunk.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
2026.02.04. 21:08

A Falco óriási küzdelemben szenvedett vereséget a Murciától

Kosárlabda
2026.01.21. 19:55

Nagy csatában nyert a Falco a Sopot ellen a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2026.01.14. 21:06

Férfi kosár Ek: Bécsben rekedt a Falco

Kosárlabda
2026.01.13. 13:55

A Rostocktól is kikapott a Falco a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.12.17. 20:14

Férfi kosár Ek: vereséggel kezdett a Falco a második körben

Kosárlabda
2025.12.10. 22:38

Férfi kosár Európa-kupa: győzött a Falco Cipruson, és továbbjutott a csoportjából

Kosárlabda
2025.11.19. 19:57

A győzelem továbbjutást érhet a Falcónak

Kosárlabda
2025.11.19. 09:08
Ezek is érdekelhetik